Twilight - 7. fejezet

Sziasztok!

Elnézést ezért a késői időpontért, csak mostanra lett kész... :/

sourire

7. fejezet

Edward, Greg, Kathy és én ültünk a szobámban. Greg és Kathy az ágyon, én pedig a széken - amely az asztalom mellett volna -, Edward ölében. Nem volt senkinek sem meglepő az összeállítás, sőt nagyon is tetszett mindenkinek. Beszélgettünk, vagy inkább úgy mondanám, beszélgettek, de én végig Edwardot figyeltem.Boldog voltam. Férfi félisten néha rám pillantott, olyankor kaptam egy féloldalas mosolyt, vagy az arcomra nyomott egy puszit. Nem éreztük magunkat feszélyeztetve. Aztán hirtelen megváltozott valami. A szoba helyett valami parton voltunk, nem ismertem, és ott valami indián fiú volt mellettem, illetve még több elszórtan mindenhol. Ő is csak beszélt hozzám, viszont nem tudtam neki válaszolni. Minden, amit mondott, túl nehéz volt felfognom. Őt ez egyáltalán nem érdekelte, csak beszélt hozzám. Először még próbáltam rá figyelni, de utána már nem ment, így inkább ott is hagytam a fiút. Elkezdtem a partról az erdő felé sétálni, ami kicsit ijesztően nézett ki, de emellett nagyon is érdekelt, mi van ott. Egyedül mentem be, de nem egyedül jöttem ki. Egy gyönyörű rétre értem, ahol már ott állt mellettem Edward is. Fogalmam sincs, hogy került ide, mert eddig nem volt itt. Közelebb jött, átölelt, és azt súgta a fülembe, hogy szeret. Viszonozni akartam a vallomását, de egy szót sem tudtam mondani. Mintha megnémultam volna. Ránéztem, bocsánatkérő arccal, de őt nem nagyon érdekelte, az arca közelített az én arcom felé, szánk már majdnem összeért, amikor egy farkas lépett ki a rétre. Edwardból hatalmas morgás tört elő, emberhez képest lehetetlenül. Majd emberfeletti gyorsasággal elvetette tőlem magát, neki egyenesen a farkasnak. Utána semmit sem láttam már. Utánuk mentem, a sűrű erdőbe, látni akartam, mi történik. Ott harcoltak, a farkas és Edward, aztán a farkas felemelkedik hátsó lábaira, Edward alatta fekszik a földön, majd…

Izzadtan, zilálva ébredtem fel álmomból.

- Ez most… megtörtént, vagy csak álmodtam? – kérdeztem magamtól. Magam sem tudtam rá a választ, hogy mi történt. Végig az események lebegtek a szemem előtt. Főleg egy esemény. A réten, még az az állat előtt. Edwarddal, kettesben.

Próbáltam kizárni minden olyan dolgot, ami most történt, ám ez nem volt olyan egyszerű. Minden egyes perce beivódott az emlékezetembe, és minden egyszer percét élveztem az álmomnak.

- Bella, jössz? – kiabált fel Charlie. Azt sem tudtam, mennyi az idő, és fogalmam sem volt, hova kell mennem.

- Pár perc, és lenn vagyok! – válaszoltam neki vissza. El kellett gondolkoznom, hova megyünk? Közben kimentem a mosdóba, hogy tisztálkodni tudjak. Amikor a tükörbe néztem, akkor is az álmom jutott eszembe. Lepillantottam a számra. – Ezzel csókoltam meg őt – suttogtam magamnak, és végig simítottam az ajkamon.

Magamon is meglepődtem, hogy mit csinálok, sosem csináltam ilyen, el is kaptam a szemem, megráztam a fejem. Biztos az a sok eső – kereste, a megfelelő okot, miért lettem ilyen.

Ahogy végeztem, vissza is mentem a szobába, vettem magamra ruhát, és akkor találtam meg egy kis cetlit, amire le volt írva minden pontosan. Hánykor érkezik a repülő, mikorra kell kinn lennünk, és hányas kapuhoz kell mennünk. Ezek szerint Greg jön ma – állapítottam meg magamban. Fogalmam sem volt, hogy ennek is már itt az ideje, sem annak, hogy máris!

Azon kívül, hogy meglepett, örültem is neki, hogy jön. Hátha sikerül elfeledtetnie velem Edwardot. Mégis van barátom, Edwardnak barátnője, és én személy szerint, megígértem Gregnek, hogy hűséges leszek hozzá. Ám ezek szerint nehezebb, mint hittem. Sokkal jobban hiányzott Edward, amióta nem láttam, mint Greg, akit sokkal régebben öleltem magamhoz, és csókoltam meg. És a pasim volt, a szerelmem! Edward pedig csak egy barát. Egy semleges személy az életemben.

- Bella, gyere már! Sietnünk kell! Ha nem jössz most le, rögtön, lehet kénytelenek leszünk használni a szirénát, hogy odaérjünk! – Máris gyorsabban kapkodtam magamra a ruhát, utáltam a kocsit is, nemhogy még azt az idegesítő hangot is! Így is mindenki felfigyelt ránk, akkor azok után?

- Megyek! – kiabáltam, bedobáltam minden fontosabb dolgot egy táskába, és már mentem is. Lenn volt már az ajtóban, megint az egyenruhában. Azt hittem, legalább most vesz fel valami mást, ám nem így történt. Még beszaladtam a konyhába, egy müzliszeletet vettem magamhoz, és indulhattunk is. A kabátomat még magamra vettem, nehogy elázzak. Charlie zárta az ajtót.

Kocsiban ültem már, amikor ő is beült. Aztán indított is.

- Város már, hogy itt legyen, veled? – Kérdezte hirtelen, ahogy elhagytuk a kisutcákat, és a főútra értünk.

- Hiányzik már… De anyu is, és mindenki, aki ott maradt – mondtam el neki az őszintét.

- Sajnálom, hogy így kellett történnie! – Látszott rajta, hogy kicsit bántja, viszont én már nem bántam egyáltalán, hogy ide kellett jönnöm. Már Edward miatt sem. Sőt, kifejezetten örültem, hogy itt kell laknom. Bár, belegondolva, ha nem költözöm ide, akkor nem találkozom Edwarddal, nem lennének fura álmaim, nem vágynék az érintésére, a tekintetére és a csókjára. Akkor minden maradt volna a régi. A régi szürke kisegér maradhattam volna, ám így minden megváltozott. A szürke kisegér maradtam ugyan, de mégis sokkal több figyelmet kaptam az iskolában. Eddig nem nagyon foglalkoztam vele, vagyis próbáltam elterelni a figyelmem, de tudom, hogy mindig megbámulnak, amikor arra megyek. Zavaró, és hiányzik a régi életem, amikor elbújhattam.

- Bells, itt maradsz a kocsiban, vagy te is jössz? – Kérdezte Charlie, amikor már jó ideje megérkezhettünk. Ő már kiszállt a kocsiból, és az én felemről nyitotta ki az ajtót, és kérdezte meg.

- Persze, csak elgondolkodtam – vallottam be neki őszintén.

Kiszálltam, becsuktam magam után az ajtót, és indultunk, ahol kell lennie Gregnek. A gép késik, még fél órát kell várakoznunk, mire megérkezik. Kicsit vártam már, ám mégis Edwardnak jobban örültem volna. Megint Edward! – szóltam magamra. El kellene felejtenem minden olyasmit, ami vele kapcsolatos. Talán még menne is… Vagy nem. Valószínű, hogy nem. Mégis meg kell próbálnom! – győzködtem magam, mindaddig, míg két kar nem fonódott körém. Greg volt az.

- Hiányoltál – mondta elcsukló hangom, ami nem vallott rá.

- Te is nekem – mondtam neki, amit nem tudtam eldönteni, hogy hazugság, vagy igazság-e. Kicsit úgy éreztem, hogy igen, hiányzik; nincs, akivel elfeledjem Edwardot. De mégis hazudtam neki. Belegondolva, csak amikor beszéltem vele akkor gondoltam rá, és nem éreztem hiányát. Azt a szerelmet – ha volt valaha szerelem – nem éreztem. Minden nagyon megváltozott.

- Hogy vagy, Bella? – kérdezte tőlem, gondolataimból kirángatva.

- Most már sokkal jobban! – válaszoltam neki mosolyogva.

- Örülök, hogy láthatlak!

- Én is! – majd hozzábújtam, nem akartam a szemébe nézni. A teste helyébe Edwardét képzeltem, hogy most őt ölelem. Ez nagyon idegesített, mivel Greg nem Edward, és nem is tudja helyettesíteni!

- Indulhatunk? – kérdezte Charlie megzavarva a meghitt pillanatot.

- Persze! – szólt vissza Greg.

Kisétáltunk, vissza a kocsihoz, behuppant Charlie a vezetőülésre, Greg kicsit csodálkozott, hogy nem elég, hogy egyenruha, még autó is, de nem zavarta annyira, mint engem. Beültünk ketten hátra. Végig hozzábújtam, nem akartam, hogy lássa az arcomat.

Greg végig mesélt, hogy mi történt vele, mik voltam a suliban, mi van otthon. Anyu is küldött nekem még cuccokat, legfőképpen könyveket, amiket még otthagytam. Vagyis fogalmam sem volt, hogy hoznom kellett volna, honnan tudtam volna, hogy itt kell maradnom? Az emlék hatására kicsit felidegesítettem magam, mert ha ez nem történik meg, most nem szenvednék Edward hiányában, akkor minden olyan egyszerű lenne!

Otthon, amikor visszaértünk, akkor Greg felvitte a csomagjait a szobámban. Annyi mindent hozott, mintha több hónapra jött volna, pedig csak egy hétvégét marad. Közben én lenn maradtam, hogy készítsek valami ennivalót. Charlie-nak még be kellett mennie az őrsre, és valamikor csak estefelé jön majd haza. Nem bántam, legalább kicsit kettesben maradhattam Greggel. Olyan rég voltam már vele együtt, ketten. Senki más, csak mi.

Csirke mellett csináltam, az tűnt a legegyszerűbbnek, ha azt csinálok. Mártást, és rizst csináltam mellé. Amikor Greg lejött, és elkezdtünk enni, akkor nagyon ízlett neki, végig istenítette, hogy milyen finoman is tudom én főzni. Szabadkoztam, hogy ez nem igaz, de nem hagyott és csak mondta. Nagyon sokat nevettem, boldog voltam, és minden olyan régi volt vele. Örültem neki, hogy itt van, velem.

Ám a boldoglét is egyszer véget ér. Addig minden rendben volt, míg nem kopogott valaki az ajtón. Felálltam, odamentem, Greg is jött mögöttem, és amikor kinyitottam az ajtót, akkor Kathy állt mögötte. Meglepődtem, hogy mi történt, mit keres ő itt. Kicsit zilált feje volt, mérges, dühös pillantása, és tettre kész. Nem értettem, mit keres itt, de ahogy meglátta, hogy Greg ott áll mögöttem, akkor megváltozott minden. Tekintete lágy lett, és kedves. Teste ellazult, nem volt már annyira feszült. Idegessége elpárolgott.

- Üdvözletem – dadogta Greg.

- Szia! – köszönt áhítattal Kathy. Most mi történik? – ordítottam magamban.