Twilight - 4. fejezet

Sziasztok :)

Jó olvasást!

Jenny

4. fejezet

Mivel az erdő nagyon közel volt, akár onnan is jöhetett a zaj, de én határozottan az ablak felől hallottam. Teljesen kiment a szememből az álom, ezért mégiscsak felkeltem, pár lépéssel elértem a célom, és kilestem az utcára. Semmi nem mozdult, és síri csend uralkodott. Láttam Charlie autóját a felhajtón, de mivel nem érzékeltem mozgást, gondoltam, már alszik.

Jócskán besötétedett, és mivel a felhők is takarták a holdat, csak az utcai lámpa adott némi halvány fényt. A fák lombja szinte nem is látszott, egy nagy sötét massza volt minden.

Felsóhajtottam, és homlokom a hűs üvegnek nyomtam. Felrémlett a délután, amit a Cullenek, de főleg Edward társaságában töltöttem. Hirtelen a fejemhez kaptam, mert most jutott eszembe, meg sem kérdeztem, miért maradtak ki a suliból. Nem látszottak betegnek, bár elég sápadtnak tűntek. Ezek szerint lógtak – mosolyodtam el. Jó kis csapat. Bár ha Edward ennyire jó tanuló, valószínűleg elnézik neki. Vagy talán azért, mert az apja orvos? Hisz ez elég befolyásos szakma.

-Pff – fújtam egyet. Charlie pedig rendőrfőnök, az is elég befolyásos, mégis megnézném az arcát, ha azon kapna, hogy ellógom az órákat. De ha nem tudna róla…

Edwardék szülei nem voltak otthon, talán fogalmuk sincs, mi zajlik a távollétük alatt. Vajon a párokra, mint férjek, feleségek is ők ügyelnek? Valahogy valószínűtlennek tűnt, hogy például Kathynek megszabják, mit szabad és mit nem.

Nem tehettem róla, de alapból nem kedveltem a lányt. Pedig ez nem volt jellemző rám. Volt benne valami, ami óvatosságra intett, és ez idegesített. Vagy talán csak az, hogy Edward és ő…

- Nem! – mondtam ki hangosan. Képtelenség! Hisz én Greget szeretem, aki megígérte nekem, hogy megvár, bármennyi ideig is tartson a távollétem.

- Ígéret szép szó…

Suttogásomtól párás lett az üveg, és automatikusan le akartam törölni a ruhám ujjával, aztán mégsem tettem. Ujjam hegyével rajzolni kezdtem, és ahogy végeztem a művel, megszemléltem a cirkalmas E betűt.

- Edward – leheltem.

Ekkor megint zajt hallottam, és halkan felsikkantva fordultam meg. Most nem az ablak felől, hanem a szobámból eredt, mégsem láttam semmit, hiába meresztgettem a szemem.

- Van itt valaki? – akartam kérdezni, aztán mégsem tettem, még saját magam előtt is nevetségesnek tűnt, inkább kényszeredetten felnevettem.

- Még a végén megőrülök. Ez a sok eső…

Határozott léptekkel visszamentem az ágyamhoz, és bevackoltam magam. Aludni viszont még sokáig nem tudtam, a neszeket figyeltem, de többet nem jött semmilyen gyanús hang.

Virrasztásomnak köszönhetően reggel majdnem elaludtam. Charlie már türelmetlenül várt az autója mellett, és ekkor tűnt fel, hogy áll ott egy másik is. Egy piros furgon.

- Hát ez? – kérdeztem döbbenten.

- A tiéd – mormolta zavartan. – Nem furikázhatlak folyton – magyarázta meg.

- Wow, hát ez… Köszönöm!

Körbejártam, és amikor visszaértem Charlie mellé, meglobogtatta előttem a kulcsát.

- A kuplunggal óvatosan, duplán kell lenyomni ha váltasz. Amúgy egyben van – veregette meg a tetejét.

- Hé, óvatosan az autómmal – néztem rá vicces szemrehányón, mire egy fintor volt a válasz.

- Vigyázz magadra, Bells – intett búcsút.

Beültem az új szerzeménybe, és indítottam.

- Egész jó – nyugtáztam egy félmosollyal.

Bár a kuplung tényleg nem volt százas, azért el lehetett vele boldogulni.

Épp hogy beértem csengetés előtt.

Szerencsére az első óra irodalom volt, egy filmet néztünk végig, így volt időm szusszanni egyet. Félig talán el is bóbiskolhattam, mert egy-két apró rész kiesett. Egyelőre a Culleneknek nyoma sem volt, bár nem tudhattam, mely tantárgyakat vették fel. Hát, majd következő órán kiderül, ami matek lesz, Edward ebből korrepetált, arra biztosan jár. Ha megint nem lesznek jelen, akkor tényleg lógnak.

Mr. Forbs termébe léptem, és mielőtt körülnéztem volna, tudtam, hogy ott ülnek. Valami megmagyarázhatatlan megérzés segített, magam sem tudtam rá magyarázatot. Egyből arra a padra siklott a tekintetem, ami tegnap üresen állt. Egy végtelennek tűnő pillanatig Edward aranybarna szemei az enyémbe fonódtak, majd elkapta a tekintetét, hogy figyelmét Kathy felé fordítsa, aki mellette ült.

Letörten slattyogtam a helyemre, de meglepetésemre, amikor melléjük értem, Kathy egy vakító mosollyal ajándékozott meg.

- Szia, Bella. Hogy, s mint?

- Remekül – szűrtem a fogaim közt, és igyekeztem barátságos arcot vágni.

Edward a tolltartója cipzárját birizgálta, úgy tett, mint akit teljesen hidegen hagy a tény, hogy épp kommunikáció zajlik a feje felett, merthogy ő ült a pad felém eső részén.

- Ma is átjössz hozzánk? – kíváncsiskodott a szőke hajú lány.

- Lenne még mit átvennünk – néztem bizonytalanul Edwardra, de továbbra is fütyült rám. – Persze… semmiképp nem szeretnék zavarni, így is óriási nagy segítség volt, amit tegnap tett értem a… párod – nyögtem ki. Először vőlegényt akartam mondani, de nem jött a számra a szó. Nagyot nyeltem, nem tudtam, milyen válaszra számíthatok.

- Nem zavarsz – nézett fel rám Edward kissé félrehajtott fejjel, a szája sarkában egy apró mosollyal.

Elképesztően festett! Nem bírtam elszakítani tőle a tekintetem. Éreztem, hogy elönt a pír, és a szívem vad vágtába kezd.

Halványan érzékeltem, hogy Kathy megmozdul a háttérben, és ez kijózanított. Valamit láttam átsuhanni az arcán, de mire jobban szemügyre vehettem volna, már el is múlt a pillanat, és rendezettek lettek a vonásai.

Mr. Forbs érkezése vetett véget a kínos jelenetnek. Örültem, hogy elléphetek Edwardék asztalától. Annak kevésbé örültem, hogy mögöttük kell helyet foglalnom. Nem is Edward, hanem inkább Kathy mögé ültem le, így is növelve a köztünk lévő távolságot.

Mr. Forbs a táblához lépett, és írni kezdett. Úgy tűnt, az előző órák anyagát foglalja össze. Halkan felnyögtem, mert eddig a részig nem jutottunk tegnap Edwarddal, és képtelenségnek tartottam, hogy megértsem a tanár sebtében elkezdett összefoglalóját.

- Nyugi, majd átvesszük – fordult kissé hátra korrepetitorom, és szeme most sokkal sötétebbnek tűnt, mint eddig.

Hát nem nyugodtam meg. Egyáltalán nem! Edward csodás szemei! És a szája! Hogy lehet valaki ennyire tökéletes, ilyen gyönyörű?! És ennyire vőlegény – fejeztem be csüggedten a gondolatmenetet.

Ahelyett, hogy a tanárra figyeltem volna, az előttem ülő tökéletesség tarkóját bámultam, ami egy apró csíkban kivillant az ingnyak, és a haja közt. Szerettem volna megérinteni. Biztos voltam benne, ha megtenném, nem elégednék meg ennyivel, és ujjaim tovább siklanának, hogy beletúrjak dús hajába, ami most átvette figyelmem középpontját. A haja is tökéletes - állapítottam meg sóhajtva. Bele sem mertem gondolni, mit váltana ki belőlem, ha netán több tárulna fel a szemeim előtt.

- Idióta – korholtam magam. Amikor több szempár is felém fordult, rájöttem, hangosan is kimondtam.

Magamban fintorogtam egyet. Megint Bellásan hülyét csináltam magamból! Bár miért lenne most másképp, mint eddigi életem során? Már várnom kellett volna a pillanatot, amikor megint megtörténik. Eddig nem igazán foglalkoztam vele, hogy folyamatos ügyetlenkedések kísérik az életem, de most valahogy számított, és szerettem volna jobban beleolvadni a körülöttem lévő tömegbe.

Ez a gondolkozásmód teljesen meglepett, egyáltalán nem volt rám jellemző, hogy ilyesmin agyaljak. Szemem ismét Edwardra siklott, jelenlegi gondom okozójára, aki nem is tudott róla, mit váltott ki belőlem. Talán jobb is, még csak az kéne, hogy a tudomására jusson. Elég kínos lenne, arról nem is beszélve, mennyire unfair dolog Greggel szemben, aki igazán szeret, és támogat most is mindenben.

A vizslatást inkább Kathyn folytattam, aki egy rejtély volt számomra. Igazán nem tudtam hova tenni. Látszólag kedves volt, mégis érződött belőle valami, ami taszított. Tudtam, hogy nem arról van szó, hogy tetszik a pasija, és a női féltékenység vett rajtam erőt, ez valami más volt, és a maga módján több is, de ha akartam volna, sem tudtam volna megfogalmazni mi. Egy belső megérzés, ami már az első pillanatban gyökeret vert bennem, de kifejlődni még nem bírt, ezért homály fedte. Egyelőre passzoltam a dolgot, mert kicsöngettek.

Mire összeszedtem a könyvemet, meg a füzetet, amibe jegyzetelnem kellett volna, a fiatal pár már sehol nem volt.

A nap során többet nem is botlottam beléjük.

Utolsó óra végeztével az autóm mellett álltam, és tanakodtam, most vajon mit tegyek. Edward mondta ugyan, hogy nem zavarom őket, de semmi konkrétumot nem beszéltünk meg. Odaállítani hozzájuk csak úgy nem akartam, furán vette volna ki magát. Már épp azon voltam, hogy hazamegyek, és majd adandó alkalommal jobban konkretizálom az időpontot, amikor mellettem árnyék vetült a karosszériára.

Fel sem kellett néznem, hogy tudjam, Ő az. Az illat, ami belőle áradt, összetéveszthetetlen volt, és egyből felkavarta érzékeimet.

Majdnem elsuttogtam a nevét, de időben észbe kaptam, ezért csak egy halk sóhaj lett belőle.

- Bella – hallottam a hátam mögül, túl közelről. Nem mertem megfordulni, mert tartottam tőle, rám nézve végzetes lenne ez a közelség. – Akkor benne vagy egy kis tanulásba?

Jobb keze megjelent az arcom mellett, és nekitámaszkodott az autó oldalának. Pánik fogott el, úgy éreztem, csapdában vagyok.

- Igen! – válaszoltam a kelleténél hangosabban, csak hogy szűnjön már meg végre ez a kellemetlen helyzet.

Kellemetlen? Nem! Nagyon is izgató, és kellemes. Túl kellemes! Veszélyesen kellemes!

Nekem nem kéne ilyeneken agyalnom, hisz mindketten elköteleztük magunkat bizonyos fokig. – tiltakozott józanabbik énem.

- Ugye nem baj, ha bekéredzkedem az autódba? – búgta. Mégis megfordultam, és nem tudtam palástolni döbbenetemet. – Kathynek szüksége volt a kocsimra, és gondoltam, mivel te úgyis hozzánk jössz suli után… - zavartan félrenézett, majd egy apró fintort vágott. – Persze, ha zavar…

- Nem, nem! – tiltakoztam. – Csak meglepődtem, de persze, hogy mehetünk egy autóval.

- Ez esetben… - Kissé hátrébb lépett, majd elegáns mozdulattal kitárta előttem a kocsi ajtaját. – Akarod, hogy vezessek én? – eresztett meg egy elbűvölő mosolyt, amitől megremegett a térdem.

- Kösz, de boldogulok – mosolyogtam vissza, és büszke voltam magamra, hogy nem remegett a hangom.

- Szóval, hogy van ez, hogy ennyire fiatalon menyasszonyod van? – tettem fel az egyetlen kérdést már a kocsiban ülve, amely jelen pillanatban izgatott.

- A szerelem nincs korhoz kötve, Bella – nézett rám komolyan.

- Ez igaz.

Vártam volna, hogy folytassa, esetleg azzal, hogyan, és mikor ismerkedtek meg, de néma maradt. A pillantását viszont magamon éreztem, és ettől megint meglódult a szívem.

- Van barátod? – kérdezte váratlanul.

- Őőő… Van! Gregory. Régóta ismerem, és nagyon jól megvagyunk.

- Látod? Nálunk is ez a helyzet. Én is régóta ismerem Kathyt, és mi is szeretjük egymás társaságát. Persze mostanában…

Hirtelen a rádió felé nyúlt, és keresgélni kezdett a csatornák között. Úgy tűnt, mint aki terelni akarja a témát, mert talán több csúszott ki a száján, mint kellett volna.

Vajon mit akart mondani? Hogy folytatta volna? Mostanában… már nem vagyunk olyan jó barátok? Vagy változnak az idők, akárcsak mi? Esetleg a szerelem elhalványult?

Rájöttem, hogy Kathy kárára kombinálok. Megráztam a fejem, el sem tudtam képzelni, mi üthetett belém. Egyáltalán miért járnak a gondolataim folyamatosan Edward körül? Lopva ránéztem, és nem volt többé kétséges, miért; mert eszméletlenül jó pasi. Hiába kutattam az emlékezetemben, nem tudtam senkit felidézni, aki akárcsak megközelítőleg ilyen hatással lett volna rám. Még Greg sem! Vajon Edward mit gondol rólam? Elszomorított a kérdés, mert biztos voltam benne, hogy egy jelentéktelen kis senkinek tart. Se szép, se okos nem vagyok, elbűvölő, mint Kathy, pedig főleg nem.

Észre sem vettem, hogy időközben már majdnem megérkeztünk. Edward szólt, hogy hol térjek le az útról. Ha nem teszi, valószínűleg tovább hajtok, annyira eldugott volt az erdei út.

Amikor kiszálltam az autóból, ő már ott állt mellette, talán hogy kinyissa nekem, de gyorsabb voltam nála, különben sem feltételeztem, hogy erre készülne, nem volt jellemző manapság.

Megvárta, míg bezárom, majd egymás mellett lépkedve mentünk a bejárathoz. Csend honolt, kihaltnak tűnt minden.

- A szüleid nincsenek itthon? – tettem fel a következő kérdést, ami izgatott.

- Túráznak – mosolygott rám Edward.

- Értem.

- Esetleg megkínálhatlak valamivel? – érdeklődött, ahogy az étkezőbe léptünk. – Egy pohár víz, gyümölcslé?

- Köszönöm, bármelyik jó lesz.

Eddig nem éreztem, mennyire kiszáradt a szám. Most, hogy tudatosult, ösztönösen nyaltam meg. Edward szeme követte a mozdulatot. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha közelebb akarna lépni hozzám, de aztán hirtelen megfordult, és elsietett a konyha irányába.

Kihasználtam az időt, és elővettem a tankönyvet, de még le sem tettem az asztalra, már megint ott állt előttem.

Edward szédületesen gyors – futott át az agyamon, közben pedig a pohárért nyúltam.

- Köszönöm.

Ujjaink egy pillanatra összeértek, és meglepetten kaptam Edward tökéletes arcára a tekintetem.

- Milyen hideg a kezed!

- Őőő… igen! Kicsit… rossz a vérkeringésem – magyarázta zavartan.

- Oké, semmi gond – nevettem el magam. – Mióta itt vagyok Forksban, az enyém sem szuperál úgy, mint régen.

Mohón inni kezdtem, és a pohár fölött rálestem a velem szemben álló fiúra. Ő épp azzal volt elfoglalva, hogy kitartóan nézte, amint iszom. Lassan leengedtem a kezem, és pillantásunk összekapcsolódott. Egy röpke percig hatalmába kerített a boldogság.

Edward óvatosan felemelte a karját, és arrébb tolt egy hajtincset, ami félig a szemembe lógott. Levegőt is elfelejtettem venni, annyira megbabonázott a közelsége.

- Bella – suttogta, és a szájából hallani a nevem, olyan volt, mint a muzsikaszó.

Nem hiszem, hogy tudatos volt, amikor közelebb léptem hozzá. Arcunk alig pár centire volt egymástól, és magával ragadott az az elképesztő illat, ami belőle áradt. Többet akartam belőle. Sokkal többet. Nem számított hol vagyok. Nem számított Greg, vagy Kathy. Nem számított, hogy nem ilyen vagyok. Csak Edward számított, és én, meg a vágy, hogy végre megtudjam, milyen lenne, ha az ajka az enyémre tapadna. Neki is hasonló gondolatok jártak a fejében, láttam rajta. Szinte már magamon éreztem az édes gyönyört, amikor valaki megköszörülte a torkát Edward háta mögött. Ijedten rebbentünk szét, és egyszerre néztünk a hang tulajdonosára.