Twilight - 7. fejezet

Sziasztok!

Elnézést ezért a késői időpontért, csak mostanra lett kész... :/

sourire

7. fejezet

Edward, Greg, Kathy és én ültünk a szobámban. Greg és Kathy az ágyon, én pedig a széken - amely az asztalom mellett volna -, Edward ölében. Nem volt senkinek sem meglepő az összeállítás, sőt nagyon is tetszett mindenkinek. Beszélgettünk, vagy inkább úgy mondanám, beszélgettek, de én végig Edwardot figyeltem.Boldog voltam. Férfi félisten néha rám pillantott, olyankor kaptam egy féloldalas mosolyt, vagy az arcomra nyomott egy puszit. Nem éreztük magunkat feszélyeztetve. Aztán hirtelen megváltozott valami. A szoba helyett valami parton voltunk, nem ismertem, és ott valami indián fiú volt mellettem, illetve még több elszórtan mindenhol. Ő is csak beszélt hozzám, viszont nem tudtam neki válaszolni. Minden, amit mondott, túl nehéz volt felfognom. Őt ez egyáltalán nem érdekelte, csak beszélt hozzám. Először még próbáltam rá figyelni, de utána már nem ment, így inkább ott is hagytam a fiút. Elkezdtem a partról az erdő felé sétálni, ami kicsit ijesztően nézett ki, de emellett nagyon is érdekelt, mi van ott. Egyedül mentem be, de nem egyedül jöttem ki. Egy gyönyörű rétre értem, ahol már ott állt mellettem Edward is. Fogalmam sincs, hogy került ide, mert eddig nem volt itt. Közelebb jött, átölelt, és azt súgta a fülembe, hogy szeret. Viszonozni akartam a vallomását, de egy szót sem tudtam mondani. Mintha megnémultam volna. Ránéztem, bocsánatkérő arccal, de őt nem nagyon érdekelte, az arca közelített az én arcom felé, szánk már majdnem összeért, amikor egy farkas lépett ki a rétre. Edwardból hatalmas morgás tört elő, emberhez képest lehetetlenül. Majd emberfeletti gyorsasággal elvetette tőlem magát, neki egyenesen a farkasnak. Utána semmit sem láttam már. Utánuk mentem, a sűrű erdőbe, látni akartam, mi történik. Ott harcoltak, a farkas és Edward, aztán a farkas felemelkedik hátsó lábaira, Edward alatta fekszik a földön, majd…

Izzadtan, zilálva ébredtem fel álmomból.

- Ez most… megtörtént, vagy csak álmodtam? – kérdeztem magamtól. Magam sem tudtam rá a választ, hogy mi történt. Végig az események lebegtek a szemem előtt. Főleg egy esemény. A réten, még az az állat előtt. Edwarddal, kettesben.

Próbáltam kizárni minden olyan dolgot, ami most történt, ám ez nem volt olyan egyszerű. Minden egyes perce beivódott az emlékezetembe, és minden egyszer percét élveztem az álmomnak.

- Bella, jössz? – kiabált fel Charlie. Azt sem tudtam, mennyi az idő, és fogalmam sem volt, hova kell mennem.

- Pár perc, és lenn vagyok! – válaszoltam neki vissza. El kellett gondolkoznom, hova megyünk? Közben kimentem a mosdóba, hogy tisztálkodni tudjak. Amikor a tükörbe néztem, akkor is az álmom jutott eszembe. Lepillantottam a számra. – Ezzel csókoltam meg őt – suttogtam magamnak, és végig simítottam az ajkamon.

Magamon is meglepődtem, hogy mit csinálok, sosem csináltam ilyen, el is kaptam a szemem, megráztam a fejem. Biztos az a sok eső – kereste, a megfelelő okot, miért lettem ilyen.

Ahogy végeztem, vissza is mentem a szobába, vettem magamra ruhát, és akkor találtam meg egy kis cetlit, amire le volt írva minden pontosan. Hánykor érkezik a repülő, mikorra kell kinn lennünk, és hányas kapuhoz kell mennünk. Ezek szerint Greg jön ma – állapítottam meg magamban. Fogalmam sem volt, hogy ennek is már itt az ideje, sem annak, hogy máris!

Azon kívül, hogy meglepett, örültem is neki, hogy jön. Hátha sikerül elfeledtetnie velem Edwardot. Mégis van barátom, Edwardnak barátnője, és én személy szerint, megígértem Gregnek, hogy hűséges leszek hozzá. Ám ezek szerint nehezebb, mint hittem. Sokkal jobban hiányzott Edward, amióta nem láttam, mint Greg, akit sokkal régebben öleltem magamhoz, és csókoltam meg. És a pasim volt, a szerelmem! Edward pedig csak egy barát. Egy semleges személy az életemben.

- Bella, gyere már! Sietnünk kell! Ha nem jössz most le, rögtön, lehet kénytelenek leszünk használni a szirénát, hogy odaérjünk! – Máris gyorsabban kapkodtam magamra a ruhát, utáltam a kocsit is, nemhogy még azt az idegesítő hangot is! Így is mindenki felfigyelt ránk, akkor azok után?

- Megyek! – kiabáltam, bedobáltam minden fontosabb dolgot egy táskába, és már mentem is. Lenn volt már az ajtóban, megint az egyenruhában. Azt hittem, legalább most vesz fel valami mást, ám nem így történt. Még beszaladtam a konyhába, egy müzliszeletet vettem magamhoz, és indulhattunk is. A kabátomat még magamra vettem, nehogy elázzak. Charlie zárta az ajtót.

Kocsiban ültem már, amikor ő is beült. Aztán indított is.

- Város már, hogy itt legyen, veled? – Kérdezte hirtelen, ahogy elhagytuk a kisutcákat, és a főútra értünk.

- Hiányzik már… De anyu is, és mindenki, aki ott maradt – mondtam el neki az őszintét.

- Sajnálom, hogy így kellett történnie! – Látszott rajta, hogy kicsit bántja, viszont én már nem bántam egyáltalán, hogy ide kellett jönnöm. Már Edward miatt sem. Sőt, kifejezetten örültem, hogy itt kell laknom. Bár, belegondolva, ha nem költözöm ide, akkor nem találkozom Edwarddal, nem lennének fura álmaim, nem vágynék az érintésére, a tekintetére és a csókjára. Akkor minden maradt volna a régi. A régi szürke kisegér maradhattam volna, ám így minden megváltozott. A szürke kisegér maradtam ugyan, de mégis sokkal több figyelmet kaptam az iskolában. Eddig nem nagyon foglalkoztam vele, vagyis próbáltam elterelni a figyelmem, de tudom, hogy mindig megbámulnak, amikor arra megyek. Zavaró, és hiányzik a régi életem, amikor elbújhattam.

- Bells, itt maradsz a kocsiban, vagy te is jössz? – Kérdezte Charlie, amikor már jó ideje megérkezhettünk. Ő már kiszállt a kocsiból, és az én felemről nyitotta ki az ajtót, és kérdezte meg.

- Persze, csak elgondolkodtam – vallottam be neki őszintén.

Kiszálltam, becsuktam magam után az ajtót, és indultunk, ahol kell lennie Gregnek. A gép késik, még fél órát kell várakoznunk, mire megérkezik. Kicsit vártam már, ám mégis Edwardnak jobban örültem volna. Megint Edward! – szóltam magamra. El kellene felejtenem minden olyasmit, ami vele kapcsolatos. Talán még menne is… Vagy nem. Valószínű, hogy nem. Mégis meg kell próbálnom! – győzködtem magam, mindaddig, míg két kar nem fonódott körém. Greg volt az.

- Hiányoltál – mondta elcsukló hangom, ami nem vallott rá.

- Te is nekem – mondtam neki, amit nem tudtam eldönteni, hogy hazugság, vagy igazság-e. Kicsit úgy éreztem, hogy igen, hiányzik; nincs, akivel elfeledjem Edwardot. De mégis hazudtam neki. Belegondolva, csak amikor beszéltem vele akkor gondoltam rá, és nem éreztem hiányát. Azt a szerelmet – ha volt valaha szerelem – nem éreztem. Minden nagyon megváltozott.

- Hogy vagy, Bella? – kérdezte tőlem, gondolataimból kirángatva.

- Most már sokkal jobban! – válaszoltam neki mosolyogva.

- Örülök, hogy láthatlak!

- Én is! – majd hozzábújtam, nem akartam a szemébe nézni. A teste helyébe Edwardét képzeltem, hogy most őt ölelem. Ez nagyon idegesített, mivel Greg nem Edward, és nem is tudja helyettesíteni!

- Indulhatunk? – kérdezte Charlie megzavarva a meghitt pillanatot.

- Persze! – szólt vissza Greg.

Kisétáltunk, vissza a kocsihoz, behuppant Charlie a vezetőülésre, Greg kicsit csodálkozott, hogy nem elég, hogy egyenruha, még autó is, de nem zavarta annyira, mint engem. Beültünk ketten hátra. Végig hozzábújtam, nem akartam, hogy lássa az arcomat.

Greg végig mesélt, hogy mi történt vele, mik voltam a suliban, mi van otthon. Anyu is küldött nekem még cuccokat, legfőképpen könyveket, amiket még otthagytam. Vagyis fogalmam sem volt, hogy hoznom kellett volna, honnan tudtam volna, hogy itt kell maradnom? Az emlék hatására kicsit felidegesítettem magam, mert ha ez nem történik meg, most nem szenvednék Edward hiányában, akkor minden olyan egyszerű lenne!

Otthon, amikor visszaértünk, akkor Greg felvitte a csomagjait a szobámban. Annyi mindent hozott, mintha több hónapra jött volna, pedig csak egy hétvégét marad. Közben én lenn maradtam, hogy készítsek valami ennivalót. Charlie-nak még be kellett mennie az őrsre, és valamikor csak estefelé jön majd haza. Nem bántam, legalább kicsit kettesben maradhattam Greggel. Olyan rég voltam már vele együtt, ketten. Senki más, csak mi.

Csirke mellett csináltam, az tűnt a legegyszerűbbnek, ha azt csinálok. Mártást, és rizst csináltam mellé. Amikor Greg lejött, és elkezdtünk enni, akkor nagyon ízlett neki, végig istenítette, hogy milyen finoman is tudom én főzni. Szabadkoztam, hogy ez nem igaz, de nem hagyott és csak mondta. Nagyon sokat nevettem, boldog voltam, és minden olyan régi volt vele. Örültem neki, hogy itt van, velem.

Ám a boldoglét is egyszer véget ér. Addig minden rendben volt, míg nem kopogott valaki az ajtón. Felálltam, odamentem, Greg is jött mögöttem, és amikor kinyitottam az ajtót, akkor Kathy állt mögötte. Meglepődtem, hogy mi történt, mit keres ő itt. Kicsit zilált feje volt, mérges, dühös pillantása, és tettre kész. Nem értettem, mit keres itt, de ahogy meglátta, hogy Greg ott áll mögöttem, akkor megváltozott minden. Tekintete lágy lett, és kedves. Teste ellazult, nem volt már annyira feszült. Idegessége elpárolgott.

- Üdvözletem – dadogta Greg.

- Szia! – köszönt áhítattal Kathy. Most mi történik? – ordítottam magamban.

Twilight - 6. fejezet

Megint bocs a késésért, de ilyen, amikor tombol a vírusok időszaka.

Jó olvasást nektek, és ha késztetést éreztek arra, hogy kommentet küldjetek nekünk, ne fogjátok vissza magatokat :)

Jenny

6. fejezet

A konyhában bíbelődtem a vacsorával. Kivételesen nem halat készítettem, mert Charlie ugyan oda volt érte, én már egy kicsit untam. Csirke sült a sütőben, hozzá pedig salátát aprítottam.

Ma megint nem volt iskolában Edward és Kathy. Persze a történtek után nem csodálkoztam. Lepillantottam bekötözött kezemre. Charlie természetesen elhitte, hogy megint én voltam béna.

Akárhányszor gondoltam végig a történteket, nem lettem okosabb. Vagy ki kellett esnie valamennyi időnek az életemből, vagy pedig ennyire elképesztően gyorsan mozognak a Cullenek, ami lehetetlen. Viszont az sem rémlett, hogy esetleg elájultam volna. Vagy Edward közelsége kábított annyira el, hogy elvesztettem az időérzékemet? Újra felidéztem a pillanatot, amikor annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy szinte összeért a szánk, és nagyon is hihetőnek tűnt, hogy bizony ő zavarta meg az érzékeimet. Megborzongtam, mert elképzeltem, milyen lett volna, ha meg is csókol.

- Fenébe! – csaptam az asztalra a kést, félig kettévágva egy uborkát.

Nem szabadna nekem ilyenekről fantáziálnom, meg sem szabadna fordulnia hasonlónak a fejemben, hisz Edwardnak menyasszonya van, nekem pedig barátom. Gregről most majdnem megfeledkeztem, és előtört a bűntudatom. Nem is hívtam őt, mióta Forksban vagyok, mindig ő vette a fáradtságot, hogy felemelje a telefont.

Úgy döntöttem, pótlom ezt a hibát, és már tárcsáztam is. Még egyet sem csengett a készülék, máris vonalban volt. Döbbenten bámultam a telefonra, aztán felfogtam, hogy Greg egyre türelmetlenebbül hallózik.

- Szia – mondtam gyorsan. – Hogy vagy?

- Hiányzol – válaszolta kertelés nélkül.

Kissé elpirultam a vallomásra, és megpróbáltam magam elé idézni az arcát, de helyette Edwardé ugrott be. Kétségbeesetten nyögtem fel, aztán a szám elé kaptam a kezem.

- Jól vagy, Bella? Nézd, ha nem tartod jó ötletnek, akkor felejtsük el.

Zavartan ráztam meg a fejem. Fogalmam sem volt, Greg miről beszél, de piros vészvillogó gyúlt a fejemben.

- Nem, nem szó sincs róla – hadartam, bár fogalmam sem volt, miről is diskurálunk éppen.

- Szuper! – lelkendezett. – Akkor hétvégén!

- Mi van? – csúszott ki majdnem a számon, de időben elharaptam. Helyette inkább megkérdeztem, melyik hétvégén, és reméltem, ezzel kellő mennyiségű információt szedek ki belőle.

- Most hétvégén. Pénteken szünet lesz a suliban, és gondoltam, meglátogathatnálak. Már tényleg nagyon hiányzol – tette hozzá édesen ejtve a szavakat.

Felsóhajtottam, és most nem csak a megkönnyebbülésem volt az oka. Hirtelen belőlem is előtört a hiánya, és ezt meg is mondtam neki, mire vidáman felnevetett.

Még megbeszéltük, hogy melyik járattal érkezik, és hogy kimegyek elé a reptérre, majd elbúcsúztunk.

Épp időben, mert a csirke is elkészült, és Charlie autóját is hallottam befutni. Az eddig felaprított zöldeket gyorsan beledobtam a salátástálba, amiben már benne volt az előre elkészített öntet.

- Szia, Bells – köszönt Charlie a konyhába lépve, és élvezettel szimatolt körbe.

- Szia. Csirkevacsi – előztem meg a kérdését, mire elismerően bólintott egyet.

- Ide vele! – vett célba egy széket az ebédlőasztalnál, aztán észbe kapva inkább a fürdő felé vette az irányt. Amíg megmosta a kezét, ki is tálaltam mindent.

Csendben kezdtünk eszegetni, aztán Charlie ecsetelte, hogy milyen napja volt az őrsön. Összességében semmi érdekes és izgalmas, hacsak nem számít annak az, hogy kikapott a kártyában. Aztán arról beszélt, hogy hétvégén horgászni menne. Erről eszembe jutott, hogy mégiscsak tudnia kéne róla, Greg meglátogat.

Kedvenc rendőrfőnököm szigorúan ráncolta össze a homlokát.

- Akkor itthon maradok. Csak nem kéne egyedül hagyjalak benneteket. Arról nem is beszélve, hogy…

Elharapta ugyan a mondatot, de tudtam, mire gondol. Greg és én egyedül egy házban, és egész hétvégére. Ez nem fért össze Charlie elveivel, még akkor sem, ha tudta, hogy Greg és én már számtalan éjszakát töltöttünk együtt, amikor a szüleivel, vagy a barátokkal kempingezni mentünk, vagy a tengerpartra a hasunkat süttetni.

Igaz, akkor nem voltunk teljesen egyedül, és még nem is voltam rá felkészülve, hogy megtörténjen az, amitől Charlie félt, de ezt nem akartam az orrára kötni. Inkább győzködni kezdtem, hogy miattunk ne mondjon le a jóról, különben is, megbízhatna bennem, hisz anya is ezt tette. Morogva ugyan, de végül belement.

Miután ezt a gondot is letudtam, nekiálltam a leckének. Gyorsan végeztem mindennel, kivéve a matekkal. Volt még pár dolog, amit nem értettem, és elkelt volna Edward segítsége. Megint eszembe jutottak a történtek. Ha Kathy nem támad meg, ha Edward nem lett volna rám ilyen hatással, akkor valószínűleg fogtam volna a telefont, és tárcsázok, így viszont eszembe sem jutott. Csak néztem meredten a technika csodájára, és amikor hirtelen megszólalt, felsikoltottam ijedtemben.

Nem volt ismerős a szám, ezért kissé bosszúsan vettem fel.

- Bella? Edward vagyok.

- Szia! – mondtam meglepetten. – Miben segíthetek?

Sóhaj hallatszott a vonal túlfeléről.

- Igazság szerint én szeretnék neked segíteni. Arra gondoltam, biztos gondjaid vannak még a matekfeladatokkal, és ha akarod, akkor szívesen átugrom hozzád.

- Óh! Köszönöm, nem bánnám, de... nem lesz gond belőle? Úgy értem… Kathy.

- Nem – vágta rá Edward. – Ne aggódj miatta.

- Tudod hol lakom?

Azt nem akartam felajánlani, hogy átmegyek én, ki tudja, mi sült volna ki belőle. Edward biztosított róla, hogy idetalál, és nemsokára érkezik.

Lementem szólni a meccset néző Charlienak, hogy számítson a látogatóra. Azt hittem, hogy csak inteni fog egyet, de meglepetten nézett rám.

- Edward Cullen?!

- Igen, ő. Gond?

- Nem, nem, csak… meglepődtem. De örülök, hogy máris szereztél egy... ismerőst.

Meg egy ellenséget – tettem hozzá magamban.

Gyorsan elmosogattam. Az utolsó edényt törölgettem, amikor csöngettek. Ajtót nyitottam, és belevesztem egy aranybarna szempárba.

- Szia – mondta halkan Edward, és elmosolyodott.

Hát ezt nagyon nem kellett volna! Majdnem megroggyant a térdem, de szerencsére erősen tartottam az ajtót, így nem lett semmi gond.

- Gyere be – álltam félre az útból, miután némileg összeszedtem magam.

Charlie meglepetésemre felállt a tévé elől, és kijjebb sétált. Alaposan szemügyre vette Edwardot, miközben bemutatkoztak egymásnak, majd vonakodva, amin meglepődtem, visszaült hőn szeretett sportcsatornája elé.

- A szobámban vannak a könyvek – intettem kezemmel a lépcső felé. – És ott van az íróasztal is. Szerintem kényelmesebb lenne… - mondtam bizonytalanul, és Charlie felé pillantottam, de már nem foglalkozott velünk, teljesen belefeledkezett a műsorba.

- Akkor menjünk – mosolygott rám ismét Edward.

Elindultam felfelé, és szinte sütötte a hátamat a pillantása, amit magamon éreztem. Megkönnyebbültem, mikor végre a szobámba értünk, de kár volt. Hirtelen túl szűknek éreztem a helyiséget.

- Hogy van Kathy? – kérdeztem, hogy leplezzem zavaromat.

- Jól. Elutazott pár napra a keresztanyjához. Nézd, Bella! Sajnálom, ami történt! Amit Kathy tett. Hidd el, ő jó… ember, csak mostanában kicsit összejöttek neki a gondok, és ettől kissé… labilis.

- Semmi gond. Nem haragszom rá. Végülis az én hibám. Lehettem volna…

- Távolságtartóbb? – fejezte be Edward a gondolatomat, miközben félresimított egy tincset az arcomból.

Szemei hirtelen elsötétültek, de mivel kint is egyre borúsabb lett az idő, a fényviszonynak tulajdonítottam.

- Jobban jártál volna, ha Mr. Forbs nem az én gondjaimra bíz – mondta kissé rekedtes hangon.

- Mert? Esetleg veszélyt jelentesz rám? – incselkedtem.

- El sem hiszed mekkorát.

Közelebb hajolt kissé, és vártam, hogy megtörténjen az, amit múltkor elszalasztottunk. Amikor Greg megcsókolt, akkor mindig lehunytam a szemem. Most véletlenül sem akartam ezt, mert minden egyes pillanatot az agyamba akartam vésni, amit Edwarddal tölthetek. Dermedten álltam, és sóvárogtam azért, amiről tudtam, hogy sosem lehet az enyém, hisz mindketten valaki máshoz tartozunk. Mégis minden porcikám érte sikított. A levegő szinte forrt közöttünk, és amikor már majdnem elérte a szám, lejjebb hajtotta a fejét, és a nyakamhoz hajolva hosszan magába szívta az illatom. Ennél erotikusabb élményt el sem tudtam képzelni, és hangos sóhaj szakadt fel belőlem.

- Ugye tudod, hogy nem szabadna? – suttogta a nyakamba.

- Tudom – válaszoltam, és óvatosan megérintettem a haját, mert mióta először megláttam ez volt az egyik vágyam.

Edward meglepetten kapta fel a fejét, és hirtelen hátrébb lépett.

- Éppen ezért nem is fogjuk megtenni.

Igaza volt, mégis határtalan csalódottság kúszott át rajtam.

Edward az íróasztalomhoz lépett, én pedig engedelmesen követtem. Elővettem a tankönyvet, és a füzetet, majd kinyitottam a feladott leckénél, és várakozva emeltem fel a tekintetem. Közben odahúzott magának egy széket, ami az ablak alatt állt, és ráült. Pillantásom a combjára siklott, ami felém mutatott. Hosszúak voltak. Túl hosszúak; majdnem hozzám ért a térde. Nyeltem egyet, és próbáltam felfogni az elém táruló könyv tartalmát, amit közben kinyitottam.

Edward gyorsan átfutotta az oldalt, majd egy pillantást vetett a füzetemre.

- Diktálom, írd.

- Ez nem segítség – kötekedtem. – Ha megmondod, mit írjak, akkor nem én oldom meg, és nem fogom tudni hogyan kell.

- Bízz bennem, Bella. Ezeket a feladatokat sokkal egyszerűbben is meg lehet oldani, mint ahogy a könyv magyarázza. Csak szeretném megmutatni. Írd amit diktálok, és ha érted, akkor megoldasz párat önállóan. Ha nem megy, akkor gyúrjuk még egy kicsit.

- Rendben – egyeztem bele, és írtam. Edward közben magyarázott, én pedig kezdtem megvilágosodni. Már nem is tűnt olyan bonyolultnak a példa, mint első pillantásra. Sőt, kifejezetten könnyű – mosolyodtam el.

- Na látod? – kérdezte lágy hangon, ami a számok világából egy egészen másikba repített. Ennek a világnak Edward volt a neve. Éreztem, hogy baj lesz még ebből, hisz neki ott van Kathy, nekem pedig Greg, mégsem tudtam ellenállni, úgy hatott rám a közelsége, mint a drog.

- Köszönöm a segítséget – néztem a szemébe hálásan, és az asztalon nyugvó kezére tettem az enyémet.

Hirtelen egy csomó mindent érzékeltem egyszerre: Bőre irreálisan hideg volt, és kemény, mégis bársonyos. Viszont villám gyorsan felpattant a székről, ezzel kirántva kezét az enyém alól. Mozgása valahogy irreálisan gyorsnak tűnt. Normális esetben meg kellett volna ijedjek, engem mégis lenyűgözött a látvány, és amit Edwardból magából érzékeltem.

Velem szemben állt meg, az asztal túloldalán, és mindkét tenyerét rátámasztva hajolt hozzám közelebb.

- Ne tedd ezt többet – kérte félig fenyegetően, félig könyörögve. Talán maga sem tudta eldönteni, melyiket akarja a kettő közül.

Én viszont már nem féltem tőle, és ezt a tudtára is adtam azzal, hogy álltam a pillantását. Viszont kérdések tömkelege fogalmazódott meg bennem vele, és a Cullenekkel kapcsolatban. Valószínűleg láthatta rajtam ezt, mert mutatóujját a számhoz közelítette, hogy elzárja az előtörni készülő kérdésözön útját.

- Ne akard tudni, Bella. – hirtelen felegyenesedett, és az ablak felé kapta a fejét. – Mennem kell! Alkonyodik.

Mielőtt reagálhattam volna, már ott sem volt a szobámban. Hallottam, hogy Charlinak odaköszön, és aztán csukódik a bejárati ajtó.

- Minden rendben, Bells? – kiáltott föl a lépcső aljáról, valószínűleg döbbenten, apám.

- Persze! Minden oké! – szóltam vissza a legnyugodtabb hangon, amit csak elő tudtam magamból varázsolni.

Hallottam a lépteit, ahogy visszasétál a tévéhez.

Mi Edward? És mik a Cullenek? Fogalmaztam mégis meg a kérdést, amit Edward annyira nem szeretett volna hallani.

Mielőtt jobban belemerülhettem volna a gondolataimba, hangos ágrecsegés hangzott fel az erdő mélyéről, majd egy éles kiáltás. Füleltem, hátha hallok további hangokat, de Charlie sportműsorának halk hangján kívül semmi más nem szűrődött el hozzám.

Egy csomó rejtély. Ez zakatolt a fejemben.

Twilight - 5. fejezet

Sziasztok!

Ezer bocsánat a késésért!

sourire

5. fejezet

- Ti mi a fenét csináltok? – ordított Kathy. – Mit képzelsz magadról, te szajha? Mégis hogy gondoltad, hogy rámászol a vőlegényemre? Normális vagy te, ember? – az emberi jelzőt undorral ejtette ki ajkai közül, látszott rajta, legszívesebben leköpött volna.

- Kathy – rontott be ordibálva Alice is. Ahogy belépett, Edward egy pillanatra ránézett Alice-re, majd vissza Kathy-re. Arcára kiült a félelem, amely engem sem nyugtatott meg. Mi történt?

- Kathy, ne! – kiabált Alice, és Edward. Ekkor néztem Kathy felé, de nem láttam, aztán szorítást éreztem a karomon, majd semmi, és már csak Alice állt a nappaliban. Nem értettem, mi történt, és hova tűnt Edward, meg Kathy. Mindemellett a kezem hihetetlenül sajgott, mozgatni nem bírtam…

- Jól vagy, Bella? – kérdezte Alice, és jött oda hozzám. – A kezed… - nyögte. Lenéztem a kezemre, és akkor láttam, csöpög belőle a vér. Egy vágás volt az alkaromon, és abból szivárgott. Láttam, éreztem, ahogyan az első csepp végig folyik a karomon, majd lehull a földre. Minden olyan lassan történt, mégis gyorsan.

Hirtelen ott termett egy szőke férfi, aki kicsit idősebbnek nézett ki, mint Edward, vagy Emmett. De egyáltalán nem volt öreg. Harminc körül járhatott éveiben, vagy még annyi sem. Ő is hasonlított a többiekre, neki is olyan furán gyönyörű bőre volt. A szeme aranybarna. Elvesztem benne, olyan gyönyörű volt.

- Carlisle, én kimegyek – mondta fojtott hangon Alice, majd el is tűnt.

Ezek szerint ő Carlisle Cullen, az orvos. Az apja Edwardnak, Alice-nek, Emmettnek. Meglepődtem, sokkal idősebbnek képzeltem el, sosem gondoltam volna, hogy ilyen fiatal.

- Isabella, fel tudsz jönni a dolgozószobámba? – kérdezte, miközben kezemet vizslatta.

- Bella, csak Bella!

Rám mosolyogott, a mosolya is elkápráztató volt. Próbáltam levenni a tekintetemet az arcáról, de ekkor átkarolta a derekam, a fájó kezemet még mindig fogta, és így vezetett, fel a lépcsőn, majd be egy ajtón. Az ajtó mögött egy egész más berendezésű helyiség volt. Telis tele sok-sok polccal, ami tele volt sok könyvvel. Az egésznek a közepén volt egy íróasztal, amelyen ugyan úgy tornyosultak a könyvek.

- Ülj le ide – mutatott a székre, amit kihúzott az asztal mögül.

Szót fogadtam neki, és végig azt tettem, amit kért tőlem. Látszott rajta, hogy gyakorlott orvos, és szereti a munkáját. Látszott rajta, hogy élvezettel teszi azt, amit tesz.

- Ha maga ilyen fiatal, akkor hogy lehetnek ilyen nagy gyerekei? – kérdeztem tőle, fogalmam sincs, mi vezérelt arra, hogy én tegyem fel neki a kérdést, de mégis hajszolt a kíváncsiság.

- Nem a vérszerinti gyermekeim… - válaszolta, miközben a kezemen lévő vágást varrta össze.

- És… Miért fogadta őket örökbe, és… miért nem az életét éli?

- Te ott tudnál hagyni egy gyereket az utcán, amikor eldobják a szülők? Te nem hoznád el magaddal? Na látod! – meg sem várta, míg reagálok valamit. – Nekem az életem a családom, és én velük tudok élni, nem nélkülük.

Meglepett, hogy ilyen a gondolkodása egy fiatal férfinak. Elgondolkodtam azon, amiket mondott, és kerestem valami kivetnivalót, de nem találtam. Végig gondoltam, én mit csináltam volna, ahogy kérdezte is. Igazat adtam neki abban, hogy nem hagyta ott őket, hogy szenvedjenek, de mégis hatalmas felelősség.

- Mikor adoptálta őket?

- Mielőtt ideköltöztünk.

- Miért pont ebbe a kis esős városba jöttek? Ha én tehetném, akkor egy sokkal naposabb helyre költöznék.

- Szeretjük az esőt. Most pedig lehet fájni fog.

- Áu! – ordítottam fel, amikor megmozdította a kezemet.

- Ne haragudj! Mindjárt kész! – utána már nem is szóltunk egymáshoz. Sokkal inkább csodáltam még mindig a tudományát, hogyan kötözi be a kezem.

Csak meghúzódott, de lelkemre kötötte, holnap menjek de a kórházba hozzá megnézettetni. Egy ok miatt örültem ennek az egésznek. Így, hogy sérülésem van, nem kell szenvedjek tesi órán. Ennek szívből örültem.

- Kész.

- Köszönöm, Dr. Cullen!

Felálltam a székből, ami miatt kicsit megszédültem, vissza kellett ülnöm egy kicsit, hogy regenerálódjak. Carlisle megkérdezte, jól vagyok-e, de csak a hirtelen felállásra fogtam. Másodszorra más lassabban próbálkoztam, ami sikerült is, és úgy hagytam el a szobát.

Lenn egy nő takarított, akivel még nem találkoztam. Ezek szerint van takarítónőjük… Pont ott takarította a szőnyeget, ahova lecsöppent a vérem.

- Áh, Bella! Szervusz! Én Esme vagyok, Carlisle felesége – mutatkozott be, amikor meglátta, hogy jövünk.

- Örvendek – mosolyogtam rá. – Sajnálom, hogy összekoszoltam a szőnyeget… - szégyelltem el magam.

- Nem te tehetsz róla!

- De! – pirultam el.

- Te még mindig itt vagy? – jött le a lépcsőn Kathy. – Nem gondoltam volna, hogy egy embernek ekkora bőr van a képén!

- Kathy, hagyd őt! – szólt rá Esme.

- Gyere, hazaviszlek – húzott ki Alice a házból, mielőtt még eldurvult volna a helyzet.

Ahogy kiértünk, még hallottam, hogy bentről kiabálás szűrődik ki, több férfi, és egy női hangot hallottam. Talán Edward, és Carlisle hangja lehetett, a női hangnak pedig Kathy lehetett a tulajdonosa.

- Mit fogsz mondani apádnak, hogy mi lett a kezeddel? – kérdezte Alice, figyelem elterelésként.

- Hogy elestem… Rólam ez hihető. Amikor kiszálltam a kocsiból, akkor elestem, és egy ág súlyosan felsértette a kezem. Aztán a többi meg már adott.

- És miért nem mondod meg Kathy-t? Miért nem mondod meg, hogy ő volt?

- Mert hihetetlen… Hogy történhetett volna, hogy felsérti a kezem, és olyan gyorsan eltűnik? Hogy lehetséges, hogy ekkora fájdalmat okozott, és valamivel el is vágta az alkarom.

- Nagy szerencséd van. Ha a vágás három centivel odébb kerül, akkor az akár az életedbe is kerülhetett volna. Mondjuk így sem sok választott el a haláltól.

- Miért? Egyáltalán nem halálos egy kis vágás!

- Az nem, de akármi más lehet halálos – mondta komoly arckifejezéssel, bennem csak gyűltek a kérdések. Ezzel mire utalhat?

Twilight - 4. fejezet

Sziasztok :)

Jó olvasást!

Jenny

4. fejezet

Mivel az erdő nagyon közel volt, akár onnan is jöhetett a zaj, de én határozottan az ablak felől hallottam. Teljesen kiment a szememből az álom, ezért mégiscsak felkeltem, pár lépéssel elértem a célom, és kilestem az utcára. Semmi nem mozdult, és síri csend uralkodott. Láttam Charlie autóját a felhajtón, de mivel nem érzékeltem mozgást, gondoltam, már alszik.

Jócskán besötétedett, és mivel a felhők is takarták a holdat, csak az utcai lámpa adott némi halvány fényt. A fák lombja szinte nem is látszott, egy nagy sötét massza volt minden.

Felsóhajtottam, és homlokom a hűs üvegnek nyomtam. Felrémlett a délután, amit a Cullenek, de főleg Edward társaságában töltöttem. Hirtelen a fejemhez kaptam, mert most jutott eszembe, meg sem kérdeztem, miért maradtak ki a suliból. Nem látszottak betegnek, bár elég sápadtnak tűntek. Ezek szerint lógtak – mosolyodtam el. Jó kis csapat. Bár ha Edward ennyire jó tanuló, valószínűleg elnézik neki. Vagy talán azért, mert az apja orvos? Hisz ez elég befolyásos szakma.

-Pff – fújtam egyet. Charlie pedig rendőrfőnök, az is elég befolyásos, mégis megnézném az arcát, ha azon kapna, hogy ellógom az órákat. De ha nem tudna róla…

Edwardék szülei nem voltak otthon, talán fogalmuk sincs, mi zajlik a távollétük alatt. Vajon a párokra, mint férjek, feleségek is ők ügyelnek? Valahogy valószínűtlennek tűnt, hogy például Kathynek megszabják, mit szabad és mit nem.

Nem tehettem róla, de alapból nem kedveltem a lányt. Pedig ez nem volt jellemző rám. Volt benne valami, ami óvatosságra intett, és ez idegesített. Vagy talán csak az, hogy Edward és ő…

- Nem! – mondtam ki hangosan. Képtelenség! Hisz én Greget szeretem, aki megígérte nekem, hogy megvár, bármennyi ideig is tartson a távollétem.

- Ígéret szép szó…

Suttogásomtól párás lett az üveg, és automatikusan le akartam törölni a ruhám ujjával, aztán mégsem tettem. Ujjam hegyével rajzolni kezdtem, és ahogy végeztem a művel, megszemléltem a cirkalmas E betűt.

- Edward – leheltem.

Ekkor megint zajt hallottam, és halkan felsikkantva fordultam meg. Most nem az ablak felől, hanem a szobámból eredt, mégsem láttam semmit, hiába meresztgettem a szemem.

- Van itt valaki? – akartam kérdezni, aztán mégsem tettem, még saját magam előtt is nevetségesnek tűnt, inkább kényszeredetten felnevettem.

- Még a végén megőrülök. Ez a sok eső…

Határozott léptekkel visszamentem az ágyamhoz, és bevackoltam magam. Aludni viszont még sokáig nem tudtam, a neszeket figyeltem, de többet nem jött semmilyen gyanús hang.

Virrasztásomnak köszönhetően reggel majdnem elaludtam. Charlie már türelmetlenül várt az autója mellett, és ekkor tűnt fel, hogy áll ott egy másik is. Egy piros furgon.

- Hát ez? – kérdeztem döbbenten.

- A tiéd – mormolta zavartan. – Nem furikázhatlak folyton – magyarázta meg.

- Wow, hát ez… Köszönöm!

Körbejártam, és amikor visszaértem Charlie mellé, meglobogtatta előttem a kulcsát.

- A kuplunggal óvatosan, duplán kell lenyomni ha váltasz. Amúgy egyben van – veregette meg a tetejét.

- Hé, óvatosan az autómmal – néztem rá vicces szemrehányón, mire egy fintor volt a válasz.

- Vigyázz magadra, Bells – intett búcsút.

Beültem az új szerzeménybe, és indítottam.

- Egész jó – nyugtáztam egy félmosollyal.

Bár a kuplung tényleg nem volt százas, azért el lehetett vele boldogulni.

Épp hogy beértem csengetés előtt.

Szerencsére az első óra irodalom volt, egy filmet néztünk végig, így volt időm szusszanni egyet. Félig talán el is bóbiskolhattam, mert egy-két apró rész kiesett. Egyelőre a Culleneknek nyoma sem volt, bár nem tudhattam, mely tantárgyakat vették fel. Hát, majd következő órán kiderül, ami matek lesz, Edward ebből korrepetált, arra biztosan jár. Ha megint nem lesznek jelen, akkor tényleg lógnak.

Mr. Forbs termébe léptem, és mielőtt körülnéztem volna, tudtam, hogy ott ülnek. Valami megmagyarázhatatlan megérzés segített, magam sem tudtam rá magyarázatot. Egyből arra a padra siklott a tekintetem, ami tegnap üresen állt. Egy végtelennek tűnő pillanatig Edward aranybarna szemei az enyémbe fonódtak, majd elkapta a tekintetét, hogy figyelmét Kathy felé fordítsa, aki mellette ült.

Letörten slattyogtam a helyemre, de meglepetésemre, amikor melléjük értem, Kathy egy vakító mosollyal ajándékozott meg.

- Szia, Bella. Hogy, s mint?

- Remekül – szűrtem a fogaim közt, és igyekeztem barátságos arcot vágni.

Edward a tolltartója cipzárját birizgálta, úgy tett, mint akit teljesen hidegen hagy a tény, hogy épp kommunikáció zajlik a feje felett, merthogy ő ült a pad felém eső részén.

- Ma is átjössz hozzánk? – kíváncsiskodott a szőke hajú lány.

- Lenne még mit átvennünk – néztem bizonytalanul Edwardra, de továbbra is fütyült rám. – Persze… semmiképp nem szeretnék zavarni, így is óriási nagy segítség volt, amit tegnap tett értem a… párod – nyögtem ki. Először vőlegényt akartam mondani, de nem jött a számra a szó. Nagyot nyeltem, nem tudtam, milyen válaszra számíthatok.

- Nem zavarsz – nézett fel rám Edward kissé félrehajtott fejjel, a szája sarkában egy apró mosollyal.

Elképesztően festett! Nem bírtam elszakítani tőle a tekintetem. Éreztem, hogy elönt a pír, és a szívem vad vágtába kezd.

Halványan érzékeltem, hogy Kathy megmozdul a háttérben, és ez kijózanított. Valamit láttam átsuhanni az arcán, de mire jobban szemügyre vehettem volna, már el is múlt a pillanat, és rendezettek lettek a vonásai.

Mr. Forbs érkezése vetett véget a kínos jelenetnek. Örültem, hogy elléphetek Edwardék asztalától. Annak kevésbé örültem, hogy mögöttük kell helyet foglalnom. Nem is Edward, hanem inkább Kathy mögé ültem le, így is növelve a köztünk lévő távolságot.

Mr. Forbs a táblához lépett, és írni kezdett. Úgy tűnt, az előző órák anyagát foglalja össze. Halkan felnyögtem, mert eddig a részig nem jutottunk tegnap Edwarddal, és képtelenségnek tartottam, hogy megértsem a tanár sebtében elkezdett összefoglalóját.

- Nyugi, majd átvesszük – fordult kissé hátra korrepetitorom, és szeme most sokkal sötétebbnek tűnt, mint eddig.

Hát nem nyugodtam meg. Egyáltalán nem! Edward csodás szemei! És a szája! Hogy lehet valaki ennyire tökéletes, ilyen gyönyörű?! És ennyire vőlegény – fejeztem be csüggedten a gondolatmenetet.

Ahelyett, hogy a tanárra figyeltem volna, az előttem ülő tökéletesség tarkóját bámultam, ami egy apró csíkban kivillant az ingnyak, és a haja közt. Szerettem volna megérinteni. Biztos voltam benne, ha megtenném, nem elégednék meg ennyivel, és ujjaim tovább siklanának, hogy beletúrjak dús hajába, ami most átvette figyelmem középpontját. A haja is tökéletes - állapítottam meg sóhajtva. Bele sem mertem gondolni, mit váltana ki belőlem, ha netán több tárulna fel a szemeim előtt.

- Idióta – korholtam magam. Amikor több szempár is felém fordult, rájöttem, hangosan is kimondtam.

Magamban fintorogtam egyet. Megint Bellásan hülyét csináltam magamból! Bár miért lenne most másképp, mint eddigi életem során? Már várnom kellett volna a pillanatot, amikor megint megtörténik. Eddig nem igazán foglalkoztam vele, hogy folyamatos ügyetlenkedések kísérik az életem, de most valahogy számított, és szerettem volna jobban beleolvadni a körülöttem lévő tömegbe.

Ez a gondolkozásmód teljesen meglepett, egyáltalán nem volt rám jellemző, hogy ilyesmin agyaljak. Szemem ismét Edwardra siklott, jelenlegi gondom okozójára, aki nem is tudott róla, mit váltott ki belőlem. Talán jobb is, még csak az kéne, hogy a tudomására jusson. Elég kínos lenne, arról nem is beszélve, mennyire unfair dolog Greggel szemben, aki igazán szeret, és támogat most is mindenben.

A vizslatást inkább Kathyn folytattam, aki egy rejtély volt számomra. Igazán nem tudtam hova tenni. Látszólag kedves volt, mégis érződött belőle valami, ami taszított. Tudtam, hogy nem arról van szó, hogy tetszik a pasija, és a női féltékenység vett rajtam erőt, ez valami más volt, és a maga módján több is, de ha akartam volna, sem tudtam volna megfogalmazni mi. Egy belső megérzés, ami már az első pillanatban gyökeret vert bennem, de kifejlődni még nem bírt, ezért homály fedte. Egyelőre passzoltam a dolgot, mert kicsöngettek.

Mire összeszedtem a könyvemet, meg a füzetet, amibe jegyzetelnem kellett volna, a fiatal pár már sehol nem volt.

A nap során többet nem is botlottam beléjük.

Utolsó óra végeztével az autóm mellett álltam, és tanakodtam, most vajon mit tegyek. Edward mondta ugyan, hogy nem zavarom őket, de semmi konkrétumot nem beszéltünk meg. Odaállítani hozzájuk csak úgy nem akartam, furán vette volna ki magát. Már épp azon voltam, hogy hazamegyek, és majd adandó alkalommal jobban konkretizálom az időpontot, amikor mellettem árnyék vetült a karosszériára.

Fel sem kellett néznem, hogy tudjam, Ő az. Az illat, ami belőle áradt, összetéveszthetetlen volt, és egyből felkavarta érzékeimet.

Majdnem elsuttogtam a nevét, de időben észbe kaptam, ezért csak egy halk sóhaj lett belőle.

- Bella – hallottam a hátam mögül, túl közelről. Nem mertem megfordulni, mert tartottam tőle, rám nézve végzetes lenne ez a közelség. – Akkor benne vagy egy kis tanulásba?

Jobb keze megjelent az arcom mellett, és nekitámaszkodott az autó oldalának. Pánik fogott el, úgy éreztem, csapdában vagyok.

- Igen! – válaszoltam a kelleténél hangosabban, csak hogy szűnjön már meg végre ez a kellemetlen helyzet.

Kellemetlen? Nem! Nagyon is izgató, és kellemes. Túl kellemes! Veszélyesen kellemes!

Nekem nem kéne ilyeneken agyalnom, hisz mindketten elköteleztük magunkat bizonyos fokig. – tiltakozott józanabbik énem.

- Ugye nem baj, ha bekéredzkedem az autódba? – búgta. Mégis megfordultam, és nem tudtam palástolni döbbenetemet. – Kathynek szüksége volt a kocsimra, és gondoltam, mivel te úgyis hozzánk jössz suli után… - zavartan félrenézett, majd egy apró fintort vágott. – Persze, ha zavar…

- Nem, nem! – tiltakoztam. – Csak meglepődtem, de persze, hogy mehetünk egy autóval.

- Ez esetben… - Kissé hátrébb lépett, majd elegáns mozdulattal kitárta előttem a kocsi ajtaját. – Akarod, hogy vezessek én? – eresztett meg egy elbűvölő mosolyt, amitől megremegett a térdem.

- Kösz, de boldogulok – mosolyogtam vissza, és büszke voltam magamra, hogy nem remegett a hangom.

- Szóval, hogy van ez, hogy ennyire fiatalon menyasszonyod van? – tettem fel az egyetlen kérdést már a kocsiban ülve, amely jelen pillanatban izgatott.

- A szerelem nincs korhoz kötve, Bella – nézett rám komolyan.

- Ez igaz.

Vártam volna, hogy folytassa, esetleg azzal, hogyan, és mikor ismerkedtek meg, de néma maradt. A pillantását viszont magamon éreztem, és ettől megint meglódult a szívem.

- Van barátod? – kérdezte váratlanul.

- Őőő… Van! Gregory. Régóta ismerem, és nagyon jól megvagyunk.

- Látod? Nálunk is ez a helyzet. Én is régóta ismerem Kathyt, és mi is szeretjük egymás társaságát. Persze mostanában…

Hirtelen a rádió felé nyúlt, és keresgélni kezdett a csatornák között. Úgy tűnt, mint aki terelni akarja a témát, mert talán több csúszott ki a száján, mint kellett volna.

Vajon mit akart mondani? Hogy folytatta volna? Mostanában… már nem vagyunk olyan jó barátok? Vagy változnak az idők, akárcsak mi? Esetleg a szerelem elhalványult?

Rájöttem, hogy Kathy kárára kombinálok. Megráztam a fejem, el sem tudtam képzelni, mi üthetett belém. Egyáltalán miért járnak a gondolataim folyamatosan Edward körül? Lopva ránéztem, és nem volt többé kétséges, miért; mert eszméletlenül jó pasi. Hiába kutattam az emlékezetemben, nem tudtam senkit felidézni, aki akárcsak megközelítőleg ilyen hatással lett volna rám. Még Greg sem! Vajon Edward mit gondol rólam? Elszomorított a kérdés, mert biztos voltam benne, hogy egy jelentéktelen kis senkinek tart. Se szép, se okos nem vagyok, elbűvölő, mint Kathy, pedig főleg nem.

Észre sem vettem, hogy időközben már majdnem megérkeztünk. Edward szólt, hogy hol térjek le az útról. Ha nem teszi, valószínűleg tovább hajtok, annyira eldugott volt az erdei út.

Amikor kiszálltam az autóból, ő már ott állt mellette, talán hogy kinyissa nekem, de gyorsabb voltam nála, különben sem feltételeztem, hogy erre készülne, nem volt jellemző manapság.

Megvárta, míg bezárom, majd egymás mellett lépkedve mentünk a bejárathoz. Csend honolt, kihaltnak tűnt minden.

- A szüleid nincsenek itthon? – tettem fel a következő kérdést, ami izgatott.

- Túráznak – mosolygott rám Edward.

- Értem.

- Esetleg megkínálhatlak valamivel? – érdeklődött, ahogy az étkezőbe léptünk. – Egy pohár víz, gyümölcslé?

- Köszönöm, bármelyik jó lesz.

Eddig nem éreztem, mennyire kiszáradt a szám. Most, hogy tudatosult, ösztönösen nyaltam meg. Edward szeme követte a mozdulatot. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha közelebb akarna lépni hozzám, de aztán hirtelen megfordult, és elsietett a konyha irányába.

Kihasználtam az időt, és elővettem a tankönyvet, de még le sem tettem az asztalra, már megint ott állt előttem.

Edward szédületesen gyors – futott át az agyamon, közben pedig a pohárért nyúltam.

- Köszönöm.

Ujjaink egy pillanatra összeértek, és meglepetten kaptam Edward tökéletes arcára a tekintetem.

- Milyen hideg a kezed!

- Őőő… igen! Kicsit… rossz a vérkeringésem – magyarázta zavartan.

- Oké, semmi gond – nevettem el magam. – Mióta itt vagyok Forksban, az enyém sem szuperál úgy, mint régen.

Mohón inni kezdtem, és a pohár fölött rálestem a velem szemben álló fiúra. Ő épp azzal volt elfoglalva, hogy kitartóan nézte, amint iszom. Lassan leengedtem a kezem, és pillantásunk összekapcsolódott. Egy röpke percig hatalmába kerített a boldogság.

Edward óvatosan felemelte a karját, és arrébb tolt egy hajtincset, ami félig a szemembe lógott. Levegőt is elfelejtettem venni, annyira megbabonázott a közelsége.

- Bella – suttogta, és a szájából hallani a nevem, olyan volt, mint a muzsikaszó.

Nem hiszem, hogy tudatos volt, amikor közelebb léptem hozzá. Arcunk alig pár centire volt egymástól, és magával ragadott az az elképesztő illat, ami belőle áradt. Többet akartam belőle. Sokkal többet. Nem számított hol vagyok. Nem számított Greg, vagy Kathy. Nem számított, hogy nem ilyen vagyok. Csak Edward számított, és én, meg a vágy, hogy végre megtudjam, milyen lenne, ha az ajka az enyémre tapadna. Neki is hasonló gondolatok jártak a fejében, láttam rajta. Szinte már magamon éreztem az édes gyönyört, amikor valaki megköszörülte a torkát Edward háta mögött. Ijedten rebbentünk szét, és egyszerre néztünk a hang tulajdonosára.