Vége

Sziasztok!

Sajnos rossz hírt kell közölnöm, ugyanis a történetet nem folytatjuk tovább.

Nem azért, mert nem akarjuk, hanem azért, mert nem tudjuk.

Mindenkitől elnézést kérünk!

Infók

Sziasztok! Elnézéseteket kérjük, de úgy döntöttünk, bizonytalan ideig szünetet tartunk. Egyelőre még nem tudjuk mikor fogjuk folytatni, de igyekszünk! Ezer bocsánat! :(

Twilight - 9. fejezet

Sziasztok!

Íme a következő fejezet, és előre bocsánatot szeretnék kérni, mindenkitől! :)

És attól még, hogy nem követeljük a kommenteket, nem jelenti azt, hogy nem is szeretünk kapni! Szóval várjuk a véleményeket! :)

sourire

9. fejezet

Fogalmam sem volt, mi történhetett. Egyik pillanatban még Edward állt előttem, majd hirtelen Greg is odatermett. Emlékeim szerint ő elment Emmettel valahova máshova. Akkor mégis mit keres itt?

- Jól vagyok, csak megszédültem! – mentegetőztem, mielőtt még túlaggódná magát.

- Biztos, hogy minden rendben? Visszamenjünk inkább? – kérdezte, még mindig aggodalmas hangon.

- Lehet jobb lenne, ha inkább mégis visszamennénk, és le tudnék feküdni – magyaráztam, döntésem okát. Közben Edwardra pillantottam, akinek szemeiben fájdalom bujkált. Nem értettem okát, hogy miért, el sem tudtam képzelni, mivel nem történt semmi, és az előbb még egész jó kedvű volt.

- Tudsz jönni egyedül, vagy vigyelek? – kérdezte Greg, aki már kezdett idegesíteni az állandó pattogásával, és az állandó aggódásával, ami mind felém irányult.

- Megyek a saját lábamon, csak segíts, had karoljak beléd!

Odajött mellém, így mentünk vissza a kocsihoz. Sokkal több idő volt visszafelé az út. Kicsit émelyegtem. Nem voltam jól. Majdnem még magam miatt is elkezdtem pánikolni, hogy mi van velem, de végül lemondtam róla. Rájöttem, az nem az én műfajom. Greg végig velem volt, akkor is leste a kívánságaimat egyfolytában, amikor már a szobámban az ágyon feküdtem. Csak arra kértem meg, hogy ne álljon egész végig készenlétben, hanem jöjjön mellém, és feküdjön ide. Így is tett. Ahogy belebújtam az ölelésébe, akkor Edwardot képzeltem oda, amely tőlem elég nagy szemétség, de ha csak ez a lehetőségem adott, akkor had élvezzem. Greg csak örül neki.

Kezdtem azt hinni magamról, hogy én megváltoztam. Amikor idejöttem ebbe a kis csapadéktelepre, akkor arra gondoltam, hogy én hűséges maradok Greghez, akármi történik, nem adom fel, hanem harcolni fogok érte. Mára már a véleményem megváltozott. Azt nem mondom, hogy undorodnék tőle, mert nem. Szükségem van az ő közelségére is, csak nem így. Máshogy vágyom rá. Mint egy barátra, egy nagyon jó barátra, és nem úgy, mint a szerelmemre.

Mivel az érzéseket nem tudom irányítani, ezért ez is így maradt. Tenni nem tudnék ellene, maximum rontani a helyzeten, amit most legkevésbé szeretnék. Nem akarom összetörni senkinek sem a szívét. Az végképp nem én lennék. Legyen mindenki boldog, velem meg majd lesz, ami lesz.

- Jobban vagy, szívem? – kérdezte jó sok idő elteltével Greg.

- Jobban vagyok, csak ne aggódj annyira, kérlek!

- Szeretlek, Bella! – szavai megleptek. Viszonozni képtelen voltam a vallomását, nem tudtam kimondani azt, ami valójában nem igaz. Felé fordultam, elmosolyodtam, adtam egy puszit az arcára, majd az arcomat mellkasához nyomtam. Éreztem, ahogyan dobot a szíve, ahogyan emelkedik a mellkasa, a levegővétel miatt.

Csak akkor sikerült elaludnom, amikor Gregnek a légzése egyenletes lett, amikor már ő is aludt. Nem tudtam olyan mélyen aludni, felkeltem mindig, akárhányszor Greg megmozdult. Egyik ilyen alkalomkor valami neszt hallottam, ami az asztalom felől jött, ahol a szék is volt. Mintha nyikorgott volna. Lassan nyúltam a lámpakapcsoló felé, és ahogy felkapcsoltam a lámpát, gyorsan arra fordultam, ahonnan a zaj jött. A szívem a torkomban dobogott, féltem, mert mégis mit csinálok, ha van ott valaki?! Igaz, Greg itt van mellettem, na de ha valami nagy dromedár? Akkor az mind a kettőnket kinyír. Arról nem is beszélve, hogy Charlie? Mit gondolna, hova lettünk? Tényleg, Charlie! Fel kellett volna hívnom őt, megígértem neki.

A gondolataim ezerfelé jártak, miközben azt a pontot néztem, ahonnan jött a hang. Senki sem volt ott, ezért kicsit megnyugodtam, ám a mellettem fekvő szépfiút sikerült felkeltenem. Bűntudatom támadt.

- Sajnálom, csak mintha hallottam volna valamit… - magyaráztam neki, majd inkább leoltottam a lámpát, és visszafeküdtem.

- Bella, azt hiszem, beszélnünk kellene – mondta a fülem mellől, majd adott egy puszit.

- Mégis miről? Nem lehetne inkább reggel? – semmi kedvem sem volt most vele beszélgetni. Semmiről sem.

- Rólunk, Bella. Olyan fura vagy, és nem értem az okát. Megbántottalak? – hangja halk volt, és sajnálkozó.

- Nem bántottál meg semmivel! Tényleg! – nem mertem megfordulni, és a szemébe nézni. Hazudni sosem tudtam, és biztos voltam benne, ha megfordulok, elrontok mindent.

- Akkor mi a baj? Segíteni szeretnék neked…

- Nincs semmi baj, tényleg!

- Amióta itt vagy, nagyon megváltoztál. – Nem adta fel, biztos volt benne, hogy engem bánt valami…

- Csak a sok eső. A párás levegő. A hideg. A kényszerítés, hogy itt maradjak. Greg, ez nem olyan könnyű! Úgy jöttem ide, hogy karácsonykor meglátogatom Charlie-t, de itt ragadtam, amikor én nem akartam idejönni! Utálok itt lenni! – fakadtam ki neki.

- Költözz hozzánk! Gyere vissza, a szüleimnek nem lenne ellenére!

- És Charlie?

- Eddig is elélt nélküled, eztán is sikerülni fog neki!

- Renée?

- Ő ugyan úgy utazgathatna, nálunk laknál.

- Itteni barátaim? – kerestem neki az indokokat, nagyon nem akartam elköltözni, de úgy nézett ki, reménytelen az eset.

- Azok életébe csak berobbantál, észre sem fogják venni, hogy eltűnsz. Felbukkanásod egy futószélként fogja őket érinteni.

- Ezt még had gondoljam át. Inkább aludjunk.

- Remélem, helyesen döntesz – adott még egy puszit a nyakamba, karjaiba zárt, és letette fejét a párnára.

Egész éjszaka, azon járt az agyam, mit mondhatnék neki. Költözöm, vagy sem? Akartam menni valamennyire, de mégsem annyira, mint itt maradni. Nem éreztem már azt iránta, mint eddig. De ha elmegyek, akkor el tudom felejteni Edwardot. Ő már választott, nem kontárkodhatok bele a döntésébe. Így meg kibírni nem fogom.

Fogalmam sem volt, mit csináljak. Mind a kettő mellett találtam valami érvet, és mind a kettőhöz húzott valamennyire a szívem. De dönteni még nem tudtam.

- Inkább alszom rá egyet – gondoltam, és lecsuktam a szemeimet.

Ezzel álmodtam. Mind a két lehetőség benne volt az álmomban, és mind a két lehetőség jó, és rossz oldalát megismerhettem. Azt hiszem, sikerült döntenem…

Reggel Greg már nem volt mellettem, amikor felébredtem. Kikeltem az ágyból, a fürdőbe indultam, hogy elvégezzem a reggeli szükségleteimet, majd lementem a konyhába, ahol fincsi illatok terjengtek, és betöltötték az egész alsó szintet.

- Csináltál reggelit? – mosolyogtam rá, és boldogan odamentem hozzá, hogy megcsókoljam. Aztán a csókból több lett, már a konyhapulton ültem, Greg ágyéka határozottan dudorodott, amit éreztem is lábaim között. Kezei a pólóm alatt járt, amikor megfogtam, és eltoltam magamból. Ő lehajtott fejjel elsuttogott egy sajnálomot.

- Én sajnálom… - tényleg sajnáltam, hogy nem adhatok meg neki mindent.

- Bella! – nézett rám, kicsit mérgesebben.

- Mi a baj? – kérdeztem vissza, mintha nem érteném, miről beszél.

- Nincs mit sajnálod. Nem állsz készen rá. Ez érthető! – mondta, miközben két tányért vett elő, és szedett rá a rántottából. Aztán asztalhoz ültünk, és elkezdtünk falatozni.

- Rég ettem ilyen finomat – mosolyogtam rá, két falat közt.

- Örülök, hogy ízlik! – mosolygott vissza. Aztán az arca hirtelen elkomorult, és mintha akart volna valamit mondani. Az ételt elkezdte piszkálni, de megszólalni nem szólalt meg.

- Mi a baj, Greg? – kérdeztem rá, hátha így könnyebb neki.

- Gondolkoztál azon, amit tegnap este mondtam? – kérdezte azt, amire már vártam.

- Igen.

- És… mire jutottál? Mit mondasz rá? - remény csillogott szemeiben, hangja izgatott lett.

- Szívesen veled megyek! – mondtam ki végül, és ahogy kimondtam, tudtam, rosszul döntöttem.

Twilight - 8. fejezet

Sziasztok :)

Bocs, ha még egy kicsit húzzuk a dolgokat :D

Jó olvasást.

Jenny

8. fejezet

Gregre pillantottam, aki most Kathyre mosolygott, majd átkarolta a vállam, és közelebb húzott magához. Úgy tűnt, Kathynek nem nyerte el a tetszését a mozdulat, mert finnyásan felhúzta az orrát.

- Miben segíthetek? – kérdeztem, mielőtt szóban is lereagálhatta volna a dolgot. Bár fogalmam sem volt, mit mondhatna, de nem hiányzott a balhé.

- Csak Edwardot keresem, azt hittem, itt van nálad.

- Nincs itt – válaszoltam közömbösen, és vártam, hogy továbbálljon a lány, de nem mozdult.

Mozdult viszont Greg, hogy bemutatkozzon. Kathy mosolyogva fogadta a felé nyújtott kezet, aztán szabadkozott, hogy kesztyűben fogadta, de fázósak az ujjai. Greg édesen hárította a szabadkozást.

Megköszörültem a torkom, Greg pedig egy homlokra adott puszival jelezte, minden rendben, nem feledkezett meg arról, hogy ott állok mellette.

Kathy udvariasan elköszönt, mi pedig a konyhába vonultunk, némi harapnivalóért. Miközben megkentem pár szelet kenyeret, Greg a régi haverokról mesélt. Megtudtam, hogy Joey, a legjobb barátja eltörte a lábát motorozás közben, és Rebecca, a volt osztálytársnőm terhes. Tátott szájjal hallgattam a hírt, nem tudtam megérteni, hogy lehet valakinek ennyire fiatalon kisbabája, pláne úgy, hogy nem is volt pasija. Aztán kiderült, mégis volt, csak titkolta a szülei miatt, akik eléggé merevek voltak, és próbálták pórázon tartani a lányukat, aki persze ahol csak tudta, kijátszotta őket.

Elgondolkoztam, én megbírnám-e tenni ezt Charlieval és Renéevel, arra jutottam, nem valószínű. Ettől kissé megnyugodtam, és gazdagon megpakoltam feltéttel a szendvicseket.

- Veled mi van? Hogy telnek itt a világ végén a napjaid? – érdeklődött Greg.

- Tanulással.

Felvonta a szemöldökét, mint aki nem hiszi, amit hall, én pedig kissé elpirultam, mert bevillant, a tanulással töltött órák egy része mennyire kellemesen telt.

- Semmi szórakozás, Bella?

- Egyelőre semmi. Próbálok felzárkózni, és beilleszkedni. Meg amúgy sem vagyok az a kirúgok a hámból típus – mosolyogtam rá. – Ismersz.

- Igen, ismerlek – válaszolt pár perccel később, amikor lenyelte az utolsó falatot. – Épp ezért kitaláltam valamit. Mi lenne, ha sétálnánk egyet?

- Rendben – vágtam rá. Bármilyen javaslatot szívesen fogadtam volna, már nekem is elegem volt a négy falból.

Greg vezetett, kinézett egy helyet a térképen, oda tartottunk. Nem tartott soká az út, de azért haladtunk.

Az út mellett, az erdő szélén álltunk meg, mire kérdőn pillantottam felé. Reméltem, nem az a terve, hogy túrázni visz, erre alkalmatlannak éreztem magam, mint eddig mindig életem során. Ezt nem nekem találták ki, képes voltam a saját lábamban elesni, ha úgy hozta a sors.

Kiszálltunk. Kissé megborzongtam a hűs levegőtől, mire Greg átkarolt, és adott az orromra egy puszit.

- El sem hiszed, mennyire hiányoztál, Bella.

Szeme az enyémet kereste, és amikor megtalálta, mélyen belenézett. Tudtam, hogy meg fog csókolni, és vártam azt a borzongást, amit akkor éreztem, amikor Edward állt hozzám ennyire közel, de nem jött. Kissé csalódottan sóhajtottam, amit a szőke herceg félreértett, mert egyre közelebb hajolt a számhoz. Idegesen szorítottam őket össze, és amikor összeért az ajkunk, kényszerítettem magam, hogy lazítsak. Nem ment könnyen, de sikerült, és egyből a számba siklott a nyelve.

Edward jutott eszembe, és az, vajon ő hogy csókol? Ha ő lenne az, aki most szorosan magához ölel, valószínűleg lángokban állnék.

Elszégyelltem magam a gondolatra, hogy a barátommal csókolózok, miközben egy másik fiú jár az eszemben, és bűntudatom arra sarkallt, hogy szenvedélyesebben viszonozzam a kedveskedést. Kezem beletúrt Greg szőke fürtjeibe, mire halkan felnyögött, majd levegő után kapkodva kissé eltolt magától.

- A tűzzel játszol, Bella – mondta izzó szemekkel. Ilyennek még sosem láttam, pedig csókolóztunk már párszor, de úgy látszik, most sikerült beindítanom őt kissé jobban, mint eddig. Hirtelen az is feltűnt, hogy ahol a csípője hozzám ér, ott valami jobban dudorodik, mint kéne.

- Greg én… Ne haragudj – dadogtam. – Nem akartam.

- Rendben, sétáljunk – nyúlt a kezem után.

Ekkor hangzott fel a már korábban is hallott furcsa hang az erdő sűrűjéből, és libabőrös lettem tőle.

- Mi lehetett ez? – kérdeztem kissé megszeppenve.

- Talán valami állat. Ne félj, nem él erre semmi, ami veszélyt jelentene. Utánanéztem.

- Oké. Menjünk – indultam el egy ösvény felé.

Sűrű lombok hajoltak fölénk, eltakarva azt a kis fényt is, ami átszűrődhetett volna. Egyáltalán nem volt barátságosnak mondható, nem kaptam nagyobb kedvet a túrákhoz, mint amekkora eddig volt.

Greg összefonta az ujjainkat, és időnként apró puszit lehelt rájuk. Talán még egy fél mérföldet sem mentünk, amikor nevetgélés, és vidám beszélgetés ütötte meg a fülünket. Ismerősek voltak a hangok, de túl messziek voltak hozzá, hogy biztos lehessek bennük, kik a tulajdonosaik.

Greg is meghallotta, és rám mosolygott, de nem torpant meg, andalogtunk tovább. Negyedóra elteltével értünk egy kisebb tisztáshoz. Minden világosabb lett, ahogy kiléptünk a rengetegből. Meglepetésemre, tényleg azoktól származtak a hangok, akikre tippeltem. Már érkezésünk előtt észrevehették, hogy közeledünk, mert arrafelé néztek, amerre álltunk. Egyikük vidáman integetett, a másikról nem tudtam eldönteni, mi játszódik le benne. Hosszan rajtam felejtette a szemét, majd Gregre pillantott. Arca szobor merev volt, és ezt is egyfajta reakciónak könyveltem el, csak még azt nem tudtam, mifélének.

Emmett energikus léptekkel közelített meg minket, vidáman köszönt, majd beszédbe elegyedett Greggel a turistajelzésekről.

Edward is közelebb jött, majd egy halk sziasztok után úgy tett, mintha nagyon lekötné az egyik fa törzsének mintázata.

- Járt nálunk Kathy – közöltem vele. – Téged keresett.

Hirtelen beállt a csend, Emmett oldalvást Edwardra pillantott, majd gyorsan folytatta a félbehagyott monológját. Úgy tűnt, Greggel máris egy hullámhosszon vannak, már a tévéműsorokat tárgyalták.

- Sajnálom – reagált Edward. – Többet nem fog előfordulni.

Szeme fogva tartotta az enyémet, és ettől kétértelművé vált a megjegyzése. Vajon arra gondolt, hogy Kathy nem zargat többé, vagy arra, hogy ő nem kerül többet közel hozzám?

Próbáltam a választ kiolvasni a szemeiből, de lejjebb siklottak rajtam, és már a számat nézte. Önkéntelenül megnedvesítettem őket. Egy rövid pillanatra szorosan lehunyta a szemét, és amikor újra kinyitotta, bosszúságot, gyötrelmet és még valamit láttam bennük. Ha nem tartottam volna lehetetlennek, azt mondtam volna, vágy. De ezt kizártnak tartottam, több szempontból is. Egyrészt nem tartottam magam annyira jónak, hogy ilyet váltsak ki belőle, pláne úgy, hogy van egy igen csinos, sőt, gyönyörű menyasszonya. Másrészt kisebb társaság állt mellettünk, és ez nem a legkedvezőbb az ilyen jellegű gondolatoknak.

Mindjárt végeztem is egy önvizsgálatot, én vajon képes lennék-e vágyódni rá, miközben itt van Greg és Emmett.

Most én vettem szemügyre az ő száját, ami enyhén nyitva volt. Figyeltem, ahogy áramlik a levegő a tüdejébe, és emelkedik a mellkasa a dzseki alatt.

Ugyanazt a levegőt szívja, mint én – jutott eszembe, és ez izgalommal töltött el. Szemem visszatért az övéhez, ami most sötétebb volt, mint valaha. Talán az érzelmek, talán valami más, számomra érthetetlen és ismeretlen dolog tette ilyenné őket, mindenesetre nekem tetszettek.

- Bella – suttogta, és ahogy a hangja végigcsilingelt az egész bensőmön, el egész a szívemig, rájöttem, hogy igen is, képesek lehetünk vágyódni úgy, hogy akár ezer, vagy millió ember álljon körülöttünk. Most már biztos voltam benne, hogy ezt látom a szemében. Én vágytam rá. Nagyon. És benne, mintha tükörbe néztem volna, ugyanezt fedeztem fel.

- Mindjárt jövünk, megmutatom a barátodnak a patakot – jutott el hozzám Emmett hangja.

- Rendben – feleltem, és meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg velük kéne tartanom.

Már eltűntek az erdőben, amikor Edward megszólalt.

- A barátod? Vagy a vőlegényed? – kérdezte szinte sziszegve.

Felbosszantott vele, ezért élesebb hangon válaszoltam.

- Nem mindenki olyan idióta, mint a Cullenek, hogy ennyire fiatalon adják házasságra a fejüket.

- Szóval idióták vagyunk? – lépett szorosan elém, és a szemembe nézett. – Semmit nem tudsz rólunk. Könnyű mást elítélni. Nem ismered a mögöttes okokat sem.

- Magyarázd el – reagáltam kihívóan és szemtelenül.

- Elmagyaráznám! De még mennyire! Viszont nem tehetem.

Szinte megtörten nézett rám, és ez volt az a pillanat, amikor felemeltem a kezem, hogy végigsimítsak az arcán.

Lehunyta a szemét, amikor hozzáértem, és valami földöntúli boldogság suhant át rajta.

Bőre jég hideg volt, és kemény, mint a márvány, mégis élveztem minden egyes centit, amit a tenyerem alatt éreztem. Tudtam, hogy ő valami más, hogy nem ember, de azt nem, hogy mi. Volt egy sejtésem, ami őrültségnek tűnt, ezért el is vetettem, és nem gondolkoztam tovább a dolgon. Most nem. Ráérek majd vele. Mikor már nem lesz a közelemben. Most viszont élvezni akartam a pillanatot, ugyanúgy, mint ő.

Lassan megfogta a csuklómat, és a szája elé emelte. Azt hittem, hogy csókot adjon rá, ehelyett mélyen magába szívta az illatomat. Ettől normál esetben zavarba kellett volna jöjjek, de úgy éreztem, ez nem egy normális esett. Ez valami más, valami több, valami nem evilági.

Aztán megcsókolta. Szinte égett a bőröm, ahol hozzáért. A vér vadul lüktetett az ereimben.

- Soha életemben nem találkoztam olyan lánnyal, mint te – lehelte.

Ez lett volna a tökéletes pillanat arra, hogy megcsókoljon, ehelyett elhúzódott. Először fel sem fogtam, hogy beszél valaki hozzám, aztán lassan a hang felé fordítottam a fejem, és Greg aggódó arcába néztem.

- Jól vagy? – kérdezte valószínűleg már nem először tőlem.

Twilight - 7. fejezet

Sziasztok!

Elnézést ezért a késői időpontért, csak mostanra lett kész... :/

sourire

7. fejezet

Edward, Greg, Kathy és én ültünk a szobámban. Greg és Kathy az ágyon, én pedig a széken - amely az asztalom mellett volna -, Edward ölében. Nem volt senkinek sem meglepő az összeállítás, sőt nagyon is tetszett mindenkinek. Beszélgettünk, vagy inkább úgy mondanám, beszélgettek, de én végig Edwardot figyeltem.Boldog voltam. Férfi félisten néha rám pillantott, olyankor kaptam egy féloldalas mosolyt, vagy az arcomra nyomott egy puszit. Nem éreztük magunkat feszélyeztetve. Aztán hirtelen megváltozott valami. A szoba helyett valami parton voltunk, nem ismertem, és ott valami indián fiú volt mellettem, illetve még több elszórtan mindenhol. Ő is csak beszélt hozzám, viszont nem tudtam neki válaszolni. Minden, amit mondott, túl nehéz volt felfognom. Őt ez egyáltalán nem érdekelte, csak beszélt hozzám. Először még próbáltam rá figyelni, de utána már nem ment, így inkább ott is hagytam a fiút. Elkezdtem a partról az erdő felé sétálni, ami kicsit ijesztően nézett ki, de emellett nagyon is érdekelt, mi van ott. Egyedül mentem be, de nem egyedül jöttem ki. Egy gyönyörű rétre értem, ahol már ott állt mellettem Edward is. Fogalmam sincs, hogy került ide, mert eddig nem volt itt. Közelebb jött, átölelt, és azt súgta a fülembe, hogy szeret. Viszonozni akartam a vallomását, de egy szót sem tudtam mondani. Mintha megnémultam volna. Ránéztem, bocsánatkérő arccal, de őt nem nagyon érdekelte, az arca közelített az én arcom felé, szánk már majdnem összeért, amikor egy farkas lépett ki a rétre. Edwardból hatalmas morgás tört elő, emberhez képest lehetetlenül. Majd emberfeletti gyorsasággal elvetette tőlem magát, neki egyenesen a farkasnak. Utána semmit sem láttam már. Utánuk mentem, a sűrű erdőbe, látni akartam, mi történik. Ott harcoltak, a farkas és Edward, aztán a farkas felemelkedik hátsó lábaira, Edward alatta fekszik a földön, majd…

Izzadtan, zilálva ébredtem fel álmomból.

- Ez most… megtörtént, vagy csak álmodtam? – kérdeztem magamtól. Magam sem tudtam rá a választ, hogy mi történt. Végig az események lebegtek a szemem előtt. Főleg egy esemény. A réten, még az az állat előtt. Edwarddal, kettesben.

Próbáltam kizárni minden olyan dolgot, ami most történt, ám ez nem volt olyan egyszerű. Minden egyes perce beivódott az emlékezetembe, és minden egyszer percét élveztem az álmomnak.

- Bella, jössz? – kiabált fel Charlie. Azt sem tudtam, mennyi az idő, és fogalmam sem volt, hova kell mennem.

- Pár perc, és lenn vagyok! – válaszoltam neki vissza. El kellett gondolkoznom, hova megyünk? Közben kimentem a mosdóba, hogy tisztálkodni tudjak. Amikor a tükörbe néztem, akkor is az álmom jutott eszembe. Lepillantottam a számra. – Ezzel csókoltam meg őt – suttogtam magamnak, és végig simítottam az ajkamon.

Magamon is meglepődtem, hogy mit csinálok, sosem csináltam ilyen, el is kaptam a szemem, megráztam a fejem. Biztos az a sok eső – kereste, a megfelelő okot, miért lettem ilyen.

Ahogy végeztem, vissza is mentem a szobába, vettem magamra ruhát, és akkor találtam meg egy kis cetlit, amire le volt írva minden pontosan. Hánykor érkezik a repülő, mikorra kell kinn lennünk, és hányas kapuhoz kell mennünk. Ezek szerint Greg jön ma – állapítottam meg magamban. Fogalmam sem volt, hogy ennek is már itt az ideje, sem annak, hogy máris!

Azon kívül, hogy meglepett, örültem is neki, hogy jön. Hátha sikerül elfeledtetnie velem Edwardot. Mégis van barátom, Edwardnak barátnője, és én személy szerint, megígértem Gregnek, hogy hűséges leszek hozzá. Ám ezek szerint nehezebb, mint hittem. Sokkal jobban hiányzott Edward, amióta nem láttam, mint Greg, akit sokkal régebben öleltem magamhoz, és csókoltam meg. És a pasim volt, a szerelmem! Edward pedig csak egy barát. Egy semleges személy az életemben.

- Bella, gyere már! Sietnünk kell! Ha nem jössz most le, rögtön, lehet kénytelenek leszünk használni a szirénát, hogy odaérjünk! – Máris gyorsabban kapkodtam magamra a ruhát, utáltam a kocsit is, nemhogy még azt az idegesítő hangot is! Így is mindenki felfigyelt ránk, akkor azok után?

- Megyek! – kiabáltam, bedobáltam minden fontosabb dolgot egy táskába, és már mentem is. Lenn volt már az ajtóban, megint az egyenruhában. Azt hittem, legalább most vesz fel valami mást, ám nem így történt. Még beszaladtam a konyhába, egy müzliszeletet vettem magamhoz, és indulhattunk is. A kabátomat még magamra vettem, nehogy elázzak. Charlie zárta az ajtót.

Kocsiban ültem már, amikor ő is beült. Aztán indított is.

- Város már, hogy itt legyen, veled? – Kérdezte hirtelen, ahogy elhagytuk a kisutcákat, és a főútra értünk.

- Hiányzik már… De anyu is, és mindenki, aki ott maradt – mondtam el neki az őszintét.

- Sajnálom, hogy így kellett történnie! – Látszott rajta, hogy kicsit bántja, viszont én már nem bántam egyáltalán, hogy ide kellett jönnöm. Már Edward miatt sem. Sőt, kifejezetten örültem, hogy itt kell laknom. Bár, belegondolva, ha nem költözöm ide, akkor nem találkozom Edwarddal, nem lennének fura álmaim, nem vágynék az érintésére, a tekintetére és a csókjára. Akkor minden maradt volna a régi. A régi szürke kisegér maradhattam volna, ám így minden megváltozott. A szürke kisegér maradtam ugyan, de mégis sokkal több figyelmet kaptam az iskolában. Eddig nem nagyon foglalkoztam vele, vagyis próbáltam elterelni a figyelmem, de tudom, hogy mindig megbámulnak, amikor arra megyek. Zavaró, és hiányzik a régi életem, amikor elbújhattam.

- Bells, itt maradsz a kocsiban, vagy te is jössz? – Kérdezte Charlie, amikor már jó ideje megérkezhettünk. Ő már kiszállt a kocsiból, és az én felemről nyitotta ki az ajtót, és kérdezte meg.

- Persze, csak elgondolkodtam – vallottam be neki őszintén.

Kiszálltam, becsuktam magam után az ajtót, és indultunk, ahol kell lennie Gregnek. A gép késik, még fél órát kell várakoznunk, mire megérkezik. Kicsit vártam már, ám mégis Edwardnak jobban örültem volna. Megint Edward! – szóltam magamra. El kellene felejtenem minden olyasmit, ami vele kapcsolatos. Talán még menne is… Vagy nem. Valószínű, hogy nem. Mégis meg kell próbálnom! – győzködtem magam, mindaddig, míg két kar nem fonódott körém. Greg volt az.

- Hiányoltál – mondta elcsukló hangom, ami nem vallott rá.

- Te is nekem – mondtam neki, amit nem tudtam eldönteni, hogy hazugság, vagy igazság-e. Kicsit úgy éreztem, hogy igen, hiányzik; nincs, akivel elfeledjem Edwardot. De mégis hazudtam neki. Belegondolva, csak amikor beszéltem vele akkor gondoltam rá, és nem éreztem hiányát. Azt a szerelmet – ha volt valaha szerelem – nem éreztem. Minden nagyon megváltozott.

- Hogy vagy, Bella? – kérdezte tőlem, gondolataimból kirángatva.

- Most már sokkal jobban! – válaszoltam neki mosolyogva.

- Örülök, hogy láthatlak!

- Én is! – majd hozzábújtam, nem akartam a szemébe nézni. A teste helyébe Edwardét képzeltem, hogy most őt ölelem. Ez nagyon idegesített, mivel Greg nem Edward, és nem is tudja helyettesíteni!

- Indulhatunk? – kérdezte Charlie megzavarva a meghitt pillanatot.

- Persze! – szólt vissza Greg.

Kisétáltunk, vissza a kocsihoz, behuppant Charlie a vezetőülésre, Greg kicsit csodálkozott, hogy nem elég, hogy egyenruha, még autó is, de nem zavarta annyira, mint engem. Beültünk ketten hátra. Végig hozzábújtam, nem akartam, hogy lássa az arcomat.

Greg végig mesélt, hogy mi történt vele, mik voltam a suliban, mi van otthon. Anyu is küldött nekem még cuccokat, legfőképpen könyveket, amiket még otthagytam. Vagyis fogalmam sem volt, hogy hoznom kellett volna, honnan tudtam volna, hogy itt kell maradnom? Az emlék hatására kicsit felidegesítettem magam, mert ha ez nem történik meg, most nem szenvednék Edward hiányában, akkor minden olyan egyszerű lenne!

Otthon, amikor visszaértünk, akkor Greg felvitte a csomagjait a szobámban. Annyi mindent hozott, mintha több hónapra jött volna, pedig csak egy hétvégét marad. Közben én lenn maradtam, hogy készítsek valami ennivalót. Charlie-nak még be kellett mennie az őrsre, és valamikor csak estefelé jön majd haza. Nem bántam, legalább kicsit kettesben maradhattam Greggel. Olyan rég voltam már vele együtt, ketten. Senki más, csak mi.

Csirke mellett csináltam, az tűnt a legegyszerűbbnek, ha azt csinálok. Mártást, és rizst csináltam mellé. Amikor Greg lejött, és elkezdtünk enni, akkor nagyon ízlett neki, végig istenítette, hogy milyen finoman is tudom én főzni. Szabadkoztam, hogy ez nem igaz, de nem hagyott és csak mondta. Nagyon sokat nevettem, boldog voltam, és minden olyan régi volt vele. Örültem neki, hogy itt van, velem.

Ám a boldoglét is egyszer véget ér. Addig minden rendben volt, míg nem kopogott valaki az ajtón. Felálltam, odamentem, Greg is jött mögöttem, és amikor kinyitottam az ajtót, akkor Kathy állt mögötte. Meglepődtem, hogy mi történt, mit keres ő itt. Kicsit zilált feje volt, mérges, dühös pillantása, és tettre kész. Nem értettem, mit keres itt, de ahogy meglátta, hogy Greg ott áll mögöttem, akkor megváltozott minden. Tekintete lágy lett, és kedves. Teste ellazult, nem volt már annyira feszült. Idegessége elpárolgott.

- Üdvözletem – dadogta Greg.

- Szia! – köszönt áhítattal Kathy. Most mi történik? – ordítottam magamban.

Twilight - 6. fejezet

Megint bocs a késésért, de ilyen, amikor tombol a vírusok időszaka.

Jó olvasást nektek, és ha késztetést éreztek arra, hogy kommentet küldjetek nekünk, ne fogjátok vissza magatokat :)

Jenny

6. fejezet

A konyhában bíbelődtem a vacsorával. Kivételesen nem halat készítettem, mert Charlie ugyan oda volt érte, én már egy kicsit untam. Csirke sült a sütőben, hozzá pedig salátát aprítottam.

Ma megint nem volt iskolában Edward és Kathy. Persze a történtek után nem csodálkoztam. Lepillantottam bekötözött kezemre. Charlie természetesen elhitte, hogy megint én voltam béna.

Akárhányszor gondoltam végig a történteket, nem lettem okosabb. Vagy ki kellett esnie valamennyi időnek az életemből, vagy pedig ennyire elképesztően gyorsan mozognak a Cullenek, ami lehetetlen. Viszont az sem rémlett, hogy esetleg elájultam volna. Vagy Edward közelsége kábított annyira el, hogy elvesztettem az időérzékemet? Újra felidéztem a pillanatot, amikor annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy szinte összeért a szánk, és nagyon is hihetőnek tűnt, hogy bizony ő zavarta meg az érzékeimet. Megborzongtam, mert elképzeltem, milyen lett volna, ha meg is csókol.

- Fenébe! – csaptam az asztalra a kést, félig kettévágva egy uborkát.

Nem szabadna nekem ilyenekről fantáziálnom, meg sem szabadna fordulnia hasonlónak a fejemben, hisz Edwardnak menyasszonya van, nekem pedig barátom. Gregről most majdnem megfeledkeztem, és előtört a bűntudatom. Nem is hívtam őt, mióta Forksban vagyok, mindig ő vette a fáradtságot, hogy felemelje a telefont.

Úgy döntöttem, pótlom ezt a hibát, és már tárcsáztam is. Még egyet sem csengett a készülék, máris vonalban volt. Döbbenten bámultam a telefonra, aztán felfogtam, hogy Greg egyre türelmetlenebbül hallózik.

- Szia – mondtam gyorsan. – Hogy vagy?

- Hiányzol – válaszolta kertelés nélkül.

Kissé elpirultam a vallomásra, és megpróbáltam magam elé idézni az arcát, de helyette Edwardé ugrott be. Kétségbeesetten nyögtem fel, aztán a szám elé kaptam a kezem.

- Jól vagy, Bella? Nézd, ha nem tartod jó ötletnek, akkor felejtsük el.

Zavartan ráztam meg a fejem. Fogalmam sem volt, Greg miről beszél, de piros vészvillogó gyúlt a fejemben.

- Nem, nem szó sincs róla – hadartam, bár fogalmam sem volt, miről is diskurálunk éppen.

- Szuper! – lelkendezett. – Akkor hétvégén!

- Mi van? – csúszott ki majdnem a számon, de időben elharaptam. Helyette inkább megkérdeztem, melyik hétvégén, és reméltem, ezzel kellő mennyiségű információt szedek ki belőle.

- Most hétvégén. Pénteken szünet lesz a suliban, és gondoltam, meglátogathatnálak. Már tényleg nagyon hiányzol – tette hozzá édesen ejtve a szavakat.

Felsóhajtottam, és most nem csak a megkönnyebbülésem volt az oka. Hirtelen belőlem is előtört a hiánya, és ezt meg is mondtam neki, mire vidáman felnevetett.

Még megbeszéltük, hogy melyik járattal érkezik, és hogy kimegyek elé a reptérre, majd elbúcsúztunk.

Épp időben, mert a csirke is elkészült, és Charlie autóját is hallottam befutni. Az eddig felaprított zöldeket gyorsan beledobtam a salátástálba, amiben már benne volt az előre elkészített öntet.

- Szia, Bells – köszönt Charlie a konyhába lépve, és élvezettel szimatolt körbe.

- Szia. Csirkevacsi – előztem meg a kérdését, mire elismerően bólintott egyet.

- Ide vele! – vett célba egy széket az ebédlőasztalnál, aztán észbe kapva inkább a fürdő felé vette az irányt. Amíg megmosta a kezét, ki is tálaltam mindent.

Csendben kezdtünk eszegetni, aztán Charlie ecsetelte, hogy milyen napja volt az őrsön. Összességében semmi érdekes és izgalmas, hacsak nem számít annak az, hogy kikapott a kártyában. Aztán arról beszélt, hogy hétvégén horgászni menne. Erről eszembe jutott, hogy mégiscsak tudnia kéne róla, Greg meglátogat.

Kedvenc rendőrfőnököm szigorúan ráncolta össze a homlokát.

- Akkor itthon maradok. Csak nem kéne egyedül hagyjalak benneteket. Arról nem is beszélve, hogy…

Elharapta ugyan a mondatot, de tudtam, mire gondol. Greg és én egyedül egy házban, és egész hétvégére. Ez nem fért össze Charlie elveivel, még akkor sem, ha tudta, hogy Greg és én már számtalan éjszakát töltöttünk együtt, amikor a szüleivel, vagy a barátokkal kempingezni mentünk, vagy a tengerpartra a hasunkat süttetni.

Igaz, akkor nem voltunk teljesen egyedül, és még nem is voltam rá felkészülve, hogy megtörténjen az, amitől Charlie félt, de ezt nem akartam az orrára kötni. Inkább győzködni kezdtem, hogy miattunk ne mondjon le a jóról, különben is, megbízhatna bennem, hisz anya is ezt tette. Morogva ugyan, de végül belement.

Miután ezt a gondot is letudtam, nekiálltam a leckének. Gyorsan végeztem mindennel, kivéve a matekkal. Volt még pár dolog, amit nem értettem, és elkelt volna Edward segítsége. Megint eszembe jutottak a történtek. Ha Kathy nem támad meg, ha Edward nem lett volna rám ilyen hatással, akkor valószínűleg fogtam volna a telefont, és tárcsázok, így viszont eszembe sem jutott. Csak néztem meredten a technika csodájára, és amikor hirtelen megszólalt, felsikoltottam ijedtemben.

Nem volt ismerős a szám, ezért kissé bosszúsan vettem fel.

- Bella? Edward vagyok.

- Szia! – mondtam meglepetten. – Miben segíthetek?

Sóhaj hallatszott a vonal túlfeléről.

- Igazság szerint én szeretnék neked segíteni. Arra gondoltam, biztos gondjaid vannak még a matekfeladatokkal, és ha akarod, akkor szívesen átugrom hozzád.

- Óh! Köszönöm, nem bánnám, de... nem lesz gond belőle? Úgy értem… Kathy.

- Nem – vágta rá Edward. – Ne aggódj miatta.

- Tudod hol lakom?

Azt nem akartam felajánlani, hogy átmegyek én, ki tudja, mi sült volna ki belőle. Edward biztosított róla, hogy idetalál, és nemsokára érkezik.

Lementem szólni a meccset néző Charlienak, hogy számítson a látogatóra. Azt hittem, hogy csak inteni fog egyet, de meglepetten nézett rám.

- Edward Cullen?!

- Igen, ő. Gond?

- Nem, nem, csak… meglepődtem. De örülök, hogy máris szereztél egy... ismerőst.

Meg egy ellenséget – tettem hozzá magamban.

Gyorsan elmosogattam. Az utolsó edényt törölgettem, amikor csöngettek. Ajtót nyitottam, és belevesztem egy aranybarna szempárba.

- Szia – mondta halkan Edward, és elmosolyodott.

Hát ezt nagyon nem kellett volna! Majdnem megroggyant a térdem, de szerencsére erősen tartottam az ajtót, így nem lett semmi gond.

- Gyere be – álltam félre az útból, miután némileg összeszedtem magam.

Charlie meglepetésemre felállt a tévé elől, és kijjebb sétált. Alaposan szemügyre vette Edwardot, miközben bemutatkoztak egymásnak, majd vonakodva, amin meglepődtem, visszaült hőn szeretett sportcsatornája elé.

- A szobámban vannak a könyvek – intettem kezemmel a lépcső felé. – És ott van az íróasztal is. Szerintem kényelmesebb lenne… - mondtam bizonytalanul, és Charlie felé pillantottam, de már nem foglalkozott velünk, teljesen belefeledkezett a műsorba.

- Akkor menjünk – mosolygott rám ismét Edward.

Elindultam felfelé, és szinte sütötte a hátamat a pillantása, amit magamon éreztem. Megkönnyebbültem, mikor végre a szobámba értünk, de kár volt. Hirtelen túl szűknek éreztem a helyiséget.

- Hogy van Kathy? – kérdeztem, hogy leplezzem zavaromat.

- Jól. Elutazott pár napra a keresztanyjához. Nézd, Bella! Sajnálom, ami történt! Amit Kathy tett. Hidd el, ő jó… ember, csak mostanában kicsit összejöttek neki a gondok, és ettől kissé… labilis.

- Semmi gond. Nem haragszom rá. Végülis az én hibám. Lehettem volna…

- Távolságtartóbb? – fejezte be Edward a gondolatomat, miközben félresimított egy tincset az arcomból.

Szemei hirtelen elsötétültek, de mivel kint is egyre borúsabb lett az idő, a fényviszonynak tulajdonítottam.

- Jobban jártál volna, ha Mr. Forbs nem az én gondjaimra bíz – mondta kissé rekedtes hangon.

- Mert? Esetleg veszélyt jelentesz rám? – incselkedtem.

- El sem hiszed mekkorát.

Közelebb hajolt kissé, és vártam, hogy megtörténjen az, amit múltkor elszalasztottunk. Amikor Greg megcsókolt, akkor mindig lehunytam a szemem. Most véletlenül sem akartam ezt, mert minden egyes pillanatot az agyamba akartam vésni, amit Edwarddal tölthetek. Dermedten álltam, és sóvárogtam azért, amiről tudtam, hogy sosem lehet az enyém, hisz mindketten valaki máshoz tartozunk. Mégis minden porcikám érte sikított. A levegő szinte forrt közöttünk, és amikor már majdnem elérte a szám, lejjebb hajtotta a fejét, és a nyakamhoz hajolva hosszan magába szívta az illatom. Ennél erotikusabb élményt el sem tudtam képzelni, és hangos sóhaj szakadt fel belőlem.

- Ugye tudod, hogy nem szabadna? – suttogta a nyakamba.

- Tudom – válaszoltam, és óvatosan megérintettem a haját, mert mióta először megláttam ez volt az egyik vágyam.

Edward meglepetten kapta fel a fejét, és hirtelen hátrébb lépett.

- Éppen ezért nem is fogjuk megtenni.

Igaza volt, mégis határtalan csalódottság kúszott át rajtam.

Edward az íróasztalomhoz lépett, én pedig engedelmesen követtem. Elővettem a tankönyvet, és a füzetet, majd kinyitottam a feladott leckénél, és várakozva emeltem fel a tekintetem. Közben odahúzott magának egy széket, ami az ablak alatt állt, és ráült. Pillantásom a combjára siklott, ami felém mutatott. Hosszúak voltak. Túl hosszúak; majdnem hozzám ért a térde. Nyeltem egyet, és próbáltam felfogni az elém táruló könyv tartalmát, amit közben kinyitottam.

Edward gyorsan átfutotta az oldalt, majd egy pillantást vetett a füzetemre.

- Diktálom, írd.

- Ez nem segítség – kötekedtem. – Ha megmondod, mit írjak, akkor nem én oldom meg, és nem fogom tudni hogyan kell.

- Bízz bennem, Bella. Ezeket a feladatokat sokkal egyszerűbben is meg lehet oldani, mint ahogy a könyv magyarázza. Csak szeretném megmutatni. Írd amit diktálok, és ha érted, akkor megoldasz párat önállóan. Ha nem megy, akkor gyúrjuk még egy kicsit.

- Rendben – egyeztem bele, és írtam. Edward közben magyarázott, én pedig kezdtem megvilágosodni. Már nem is tűnt olyan bonyolultnak a példa, mint első pillantásra. Sőt, kifejezetten könnyű – mosolyodtam el.

- Na látod? – kérdezte lágy hangon, ami a számok világából egy egészen másikba repített. Ennek a világnak Edward volt a neve. Éreztem, hogy baj lesz még ebből, hisz neki ott van Kathy, nekem pedig Greg, mégsem tudtam ellenállni, úgy hatott rám a közelsége, mint a drog.

- Köszönöm a segítséget – néztem a szemébe hálásan, és az asztalon nyugvó kezére tettem az enyémet.

Hirtelen egy csomó mindent érzékeltem egyszerre: Bőre irreálisan hideg volt, és kemény, mégis bársonyos. Viszont villám gyorsan felpattant a székről, ezzel kirántva kezét az enyém alól. Mozgása valahogy irreálisan gyorsnak tűnt. Normális esetben meg kellett volna ijedjek, engem mégis lenyűgözött a látvány, és amit Edwardból magából érzékeltem.

Velem szemben állt meg, az asztal túloldalán, és mindkét tenyerét rátámasztva hajolt hozzám közelebb.

- Ne tedd ezt többet – kérte félig fenyegetően, félig könyörögve. Talán maga sem tudta eldönteni, melyiket akarja a kettő közül.

Én viszont már nem féltem tőle, és ezt a tudtára is adtam azzal, hogy álltam a pillantását. Viszont kérdések tömkelege fogalmazódott meg bennem vele, és a Cullenekkel kapcsolatban. Valószínűleg láthatta rajtam ezt, mert mutatóujját a számhoz közelítette, hogy elzárja az előtörni készülő kérdésözön útját.

- Ne akard tudni, Bella. – hirtelen felegyenesedett, és az ablak felé kapta a fejét. – Mennem kell! Alkonyodik.

Mielőtt reagálhattam volna, már ott sem volt a szobámban. Hallottam, hogy Charlinak odaköszön, és aztán csukódik a bejárati ajtó.

- Minden rendben, Bells? – kiáltott föl a lépcső aljáról, valószínűleg döbbenten, apám.

- Persze! Minden oké! – szóltam vissza a legnyugodtabb hangon, amit csak elő tudtam magamból varázsolni.

Hallottam a lépteit, ahogy visszasétál a tévéhez.

Mi Edward? És mik a Cullenek? Fogalmaztam mégis meg a kérdést, amit Edward annyira nem szeretett volna hallani.

Mielőtt jobban belemerülhettem volna a gondolataimba, hangos ágrecsegés hangzott fel az erdő mélyéről, majd egy éles kiáltás. Füleltem, hátha hallok további hangokat, de Charlie sportműsorának halk hangján kívül semmi más nem szűrődött el hozzám.

Egy csomó rejtély. Ez zakatolt a fejemben.

Twilight - 5. fejezet

Sziasztok!

Ezer bocsánat a késésért!

sourire

5. fejezet

- Ti mi a fenét csináltok? – ordított Kathy. – Mit képzelsz magadról, te szajha? Mégis hogy gondoltad, hogy rámászol a vőlegényemre? Normális vagy te, ember? – az emberi jelzőt undorral ejtette ki ajkai közül, látszott rajta, legszívesebben leköpött volna.

- Kathy – rontott be ordibálva Alice is. Ahogy belépett, Edward egy pillanatra ránézett Alice-re, majd vissza Kathy-re. Arcára kiült a félelem, amely engem sem nyugtatott meg. Mi történt?

- Kathy, ne! – kiabált Alice, és Edward. Ekkor néztem Kathy felé, de nem láttam, aztán szorítást éreztem a karomon, majd semmi, és már csak Alice állt a nappaliban. Nem értettem, mi történt, és hova tűnt Edward, meg Kathy. Mindemellett a kezem hihetetlenül sajgott, mozgatni nem bírtam…

- Jól vagy, Bella? – kérdezte Alice, és jött oda hozzám. – A kezed… - nyögte. Lenéztem a kezemre, és akkor láttam, csöpög belőle a vér. Egy vágás volt az alkaromon, és abból szivárgott. Láttam, éreztem, ahogyan az első csepp végig folyik a karomon, majd lehull a földre. Minden olyan lassan történt, mégis gyorsan.

Hirtelen ott termett egy szőke férfi, aki kicsit idősebbnek nézett ki, mint Edward, vagy Emmett. De egyáltalán nem volt öreg. Harminc körül járhatott éveiben, vagy még annyi sem. Ő is hasonlított a többiekre, neki is olyan furán gyönyörű bőre volt. A szeme aranybarna. Elvesztem benne, olyan gyönyörű volt.

- Carlisle, én kimegyek – mondta fojtott hangon Alice, majd el is tűnt.

Ezek szerint ő Carlisle Cullen, az orvos. Az apja Edwardnak, Alice-nek, Emmettnek. Meglepődtem, sokkal idősebbnek képzeltem el, sosem gondoltam volna, hogy ilyen fiatal.

- Isabella, fel tudsz jönni a dolgozószobámba? – kérdezte, miközben kezemet vizslatta.

- Bella, csak Bella!

Rám mosolyogott, a mosolya is elkápráztató volt. Próbáltam levenni a tekintetemet az arcáról, de ekkor átkarolta a derekam, a fájó kezemet még mindig fogta, és így vezetett, fel a lépcsőn, majd be egy ajtón. Az ajtó mögött egy egész más berendezésű helyiség volt. Telis tele sok-sok polccal, ami tele volt sok könyvvel. Az egésznek a közepén volt egy íróasztal, amelyen ugyan úgy tornyosultak a könyvek.

- Ülj le ide – mutatott a székre, amit kihúzott az asztal mögül.

Szót fogadtam neki, és végig azt tettem, amit kért tőlem. Látszott rajta, hogy gyakorlott orvos, és szereti a munkáját. Látszott rajta, hogy élvezettel teszi azt, amit tesz.

- Ha maga ilyen fiatal, akkor hogy lehetnek ilyen nagy gyerekei? – kérdeztem tőle, fogalmam sincs, mi vezérelt arra, hogy én tegyem fel neki a kérdést, de mégis hajszolt a kíváncsiság.

- Nem a vérszerinti gyermekeim… - válaszolta, miközben a kezemen lévő vágást varrta össze.

- És… Miért fogadta őket örökbe, és… miért nem az életét éli?

- Te ott tudnál hagyni egy gyereket az utcán, amikor eldobják a szülők? Te nem hoznád el magaddal? Na látod! – meg sem várta, míg reagálok valamit. – Nekem az életem a családom, és én velük tudok élni, nem nélkülük.

Meglepett, hogy ilyen a gondolkodása egy fiatal férfinak. Elgondolkodtam azon, amiket mondott, és kerestem valami kivetnivalót, de nem találtam. Végig gondoltam, én mit csináltam volna, ahogy kérdezte is. Igazat adtam neki abban, hogy nem hagyta ott őket, hogy szenvedjenek, de mégis hatalmas felelősség.

- Mikor adoptálta őket?

- Mielőtt ideköltöztünk.

- Miért pont ebbe a kis esős városba jöttek? Ha én tehetném, akkor egy sokkal naposabb helyre költöznék.

- Szeretjük az esőt. Most pedig lehet fájni fog.

- Áu! – ordítottam fel, amikor megmozdította a kezemet.

- Ne haragudj! Mindjárt kész! – utána már nem is szóltunk egymáshoz. Sokkal inkább csodáltam még mindig a tudományát, hogyan kötözi be a kezem.

Csak meghúzódott, de lelkemre kötötte, holnap menjek de a kórházba hozzá megnézettetni. Egy ok miatt örültem ennek az egésznek. Így, hogy sérülésem van, nem kell szenvedjek tesi órán. Ennek szívből örültem.

- Kész.

- Köszönöm, Dr. Cullen!

Felálltam a székből, ami miatt kicsit megszédültem, vissza kellett ülnöm egy kicsit, hogy regenerálódjak. Carlisle megkérdezte, jól vagyok-e, de csak a hirtelen felállásra fogtam. Másodszorra más lassabban próbálkoztam, ami sikerült is, és úgy hagytam el a szobát.

Lenn egy nő takarított, akivel még nem találkoztam. Ezek szerint van takarítónőjük… Pont ott takarította a szőnyeget, ahova lecsöppent a vérem.

- Áh, Bella! Szervusz! Én Esme vagyok, Carlisle felesége – mutatkozott be, amikor meglátta, hogy jövünk.

- Örvendek – mosolyogtam rá. – Sajnálom, hogy összekoszoltam a szőnyeget… - szégyelltem el magam.

- Nem te tehetsz róla!

- De! – pirultam el.

- Te még mindig itt vagy? – jött le a lépcsőn Kathy. – Nem gondoltam volna, hogy egy embernek ekkora bőr van a képén!

- Kathy, hagyd őt! – szólt rá Esme.

- Gyere, hazaviszlek – húzott ki Alice a házból, mielőtt még eldurvult volna a helyzet.

Ahogy kiértünk, még hallottam, hogy bentről kiabálás szűrődik ki, több férfi, és egy női hangot hallottam. Talán Edward, és Carlisle hangja lehetett, a női hangnak pedig Kathy lehetett a tulajdonosa.

- Mit fogsz mondani apádnak, hogy mi lett a kezeddel? – kérdezte Alice, figyelem elterelésként.

- Hogy elestem… Rólam ez hihető. Amikor kiszálltam a kocsiból, akkor elestem, és egy ág súlyosan felsértette a kezem. Aztán a többi meg már adott.

- És miért nem mondod meg Kathy-t? Miért nem mondod meg, hogy ő volt?

- Mert hihetetlen… Hogy történhetett volna, hogy felsérti a kezem, és olyan gyorsan eltűnik? Hogy lehetséges, hogy ekkora fájdalmat okozott, és valamivel el is vágta az alkarom.

- Nagy szerencséd van. Ha a vágás három centivel odébb kerül, akkor az akár az életedbe is kerülhetett volna. Mondjuk így sem sok választott el a haláltól.

- Miért? Egyáltalán nem halálos egy kis vágás!

- Az nem, de akármi más lehet halálos – mondta komoly arckifejezéssel, bennem csak gyűltek a kérdések. Ezzel mire utalhat?