Infók

Sziasztok! Elnézéseteket kérjük, de úgy döntöttünk, bizonytalan ideig szünetet tartunk. Egyelőre még nem tudjuk mikor fogjuk folytatni, de igyekszünk! Ezer bocsánat! :(

Twilight - 9. fejezet

Sziasztok!

Íme a következő fejezet, és előre bocsánatot szeretnék kérni, mindenkitől! :)

És attól még, hogy nem követeljük a kommenteket, nem jelenti azt, hogy nem is szeretünk kapni! Szóval várjuk a véleményeket! :)

sourire

9. fejezet

Fogalmam sem volt, mi történhetett. Egyik pillanatban még Edward állt előttem, majd hirtelen Greg is odatermett. Emlékeim szerint ő elment Emmettel valahova máshova. Akkor mégis mit keres itt?

- Jól vagyok, csak megszédültem! – mentegetőztem, mielőtt még túlaggódná magát.

- Biztos, hogy minden rendben? Visszamenjünk inkább? – kérdezte, még mindig aggodalmas hangon.

- Lehet jobb lenne, ha inkább mégis visszamennénk, és le tudnék feküdni – magyaráztam, döntésem okát. Közben Edwardra pillantottam, akinek szemeiben fájdalom bujkált. Nem értettem okát, hogy miért, el sem tudtam képzelni, mivel nem történt semmi, és az előbb még egész jó kedvű volt.

- Tudsz jönni egyedül, vagy vigyelek? – kérdezte Greg, aki már kezdett idegesíteni az állandó pattogásával, és az állandó aggódásával, ami mind felém irányult.

- Megyek a saját lábamon, csak segíts, had karoljak beléd!

Odajött mellém, így mentünk vissza a kocsihoz. Sokkal több idő volt visszafelé az út. Kicsit émelyegtem. Nem voltam jól. Majdnem még magam miatt is elkezdtem pánikolni, hogy mi van velem, de végül lemondtam róla. Rájöttem, az nem az én műfajom. Greg végig velem volt, akkor is leste a kívánságaimat egyfolytában, amikor már a szobámban az ágyon feküdtem. Csak arra kértem meg, hogy ne álljon egész végig készenlétben, hanem jöjjön mellém, és feküdjön ide. Így is tett. Ahogy belebújtam az ölelésébe, akkor Edwardot képzeltem oda, amely tőlem elég nagy szemétség, de ha csak ez a lehetőségem adott, akkor had élvezzem. Greg csak örül neki.

Kezdtem azt hinni magamról, hogy én megváltoztam. Amikor idejöttem ebbe a kis csapadéktelepre, akkor arra gondoltam, hogy én hűséges maradok Greghez, akármi történik, nem adom fel, hanem harcolni fogok érte. Mára már a véleményem megváltozott. Azt nem mondom, hogy undorodnék tőle, mert nem. Szükségem van az ő közelségére is, csak nem így. Máshogy vágyom rá. Mint egy barátra, egy nagyon jó barátra, és nem úgy, mint a szerelmemre.

Mivel az érzéseket nem tudom irányítani, ezért ez is így maradt. Tenni nem tudnék ellene, maximum rontani a helyzeten, amit most legkevésbé szeretnék. Nem akarom összetörni senkinek sem a szívét. Az végképp nem én lennék. Legyen mindenki boldog, velem meg majd lesz, ami lesz.

- Jobban vagy, szívem? – kérdezte jó sok idő elteltével Greg.

- Jobban vagyok, csak ne aggódj annyira, kérlek!

- Szeretlek, Bella! – szavai megleptek. Viszonozni képtelen voltam a vallomását, nem tudtam kimondani azt, ami valójában nem igaz. Felé fordultam, elmosolyodtam, adtam egy puszit az arcára, majd az arcomat mellkasához nyomtam. Éreztem, ahogyan dobot a szíve, ahogyan emelkedik a mellkasa, a levegővétel miatt.

Csak akkor sikerült elaludnom, amikor Gregnek a légzése egyenletes lett, amikor már ő is aludt. Nem tudtam olyan mélyen aludni, felkeltem mindig, akárhányszor Greg megmozdult. Egyik ilyen alkalomkor valami neszt hallottam, ami az asztalom felől jött, ahol a szék is volt. Mintha nyikorgott volna. Lassan nyúltam a lámpakapcsoló felé, és ahogy felkapcsoltam a lámpát, gyorsan arra fordultam, ahonnan a zaj jött. A szívem a torkomban dobogott, féltem, mert mégis mit csinálok, ha van ott valaki?! Igaz, Greg itt van mellettem, na de ha valami nagy dromedár? Akkor az mind a kettőnket kinyír. Arról nem is beszélve, hogy Charlie? Mit gondolna, hova lettünk? Tényleg, Charlie! Fel kellett volna hívnom őt, megígértem neki.

A gondolataim ezerfelé jártak, miközben azt a pontot néztem, ahonnan jött a hang. Senki sem volt ott, ezért kicsit megnyugodtam, ám a mellettem fekvő szépfiút sikerült felkeltenem. Bűntudatom támadt.

- Sajnálom, csak mintha hallottam volna valamit… - magyaráztam neki, majd inkább leoltottam a lámpát, és visszafeküdtem.

- Bella, azt hiszem, beszélnünk kellene – mondta a fülem mellől, majd adott egy puszit.

- Mégis miről? Nem lehetne inkább reggel? – semmi kedvem sem volt most vele beszélgetni. Semmiről sem.

- Rólunk, Bella. Olyan fura vagy, és nem értem az okát. Megbántottalak? – hangja halk volt, és sajnálkozó.

- Nem bántottál meg semmivel! Tényleg! – nem mertem megfordulni, és a szemébe nézni. Hazudni sosem tudtam, és biztos voltam benne, ha megfordulok, elrontok mindent.

- Akkor mi a baj? Segíteni szeretnék neked…

- Nincs semmi baj, tényleg!

- Amióta itt vagy, nagyon megváltoztál. – Nem adta fel, biztos volt benne, hogy engem bánt valami…

- Csak a sok eső. A párás levegő. A hideg. A kényszerítés, hogy itt maradjak. Greg, ez nem olyan könnyű! Úgy jöttem ide, hogy karácsonykor meglátogatom Charlie-t, de itt ragadtam, amikor én nem akartam idejönni! Utálok itt lenni! – fakadtam ki neki.

- Költözz hozzánk! Gyere vissza, a szüleimnek nem lenne ellenére!

- És Charlie?

- Eddig is elélt nélküled, eztán is sikerülni fog neki!

- Renée?

- Ő ugyan úgy utazgathatna, nálunk laknál.

- Itteni barátaim? – kerestem neki az indokokat, nagyon nem akartam elköltözni, de úgy nézett ki, reménytelen az eset.

- Azok életébe csak berobbantál, észre sem fogják venni, hogy eltűnsz. Felbukkanásod egy futószélként fogja őket érinteni.

- Ezt még had gondoljam át. Inkább aludjunk.

- Remélem, helyesen döntesz – adott még egy puszit a nyakamba, karjaiba zárt, és letette fejét a párnára.

Egész éjszaka, azon járt az agyam, mit mondhatnék neki. Költözöm, vagy sem? Akartam menni valamennyire, de mégsem annyira, mint itt maradni. Nem éreztem már azt iránta, mint eddig. De ha elmegyek, akkor el tudom felejteni Edwardot. Ő már választott, nem kontárkodhatok bele a döntésébe. Így meg kibírni nem fogom.

Fogalmam sem volt, mit csináljak. Mind a kettő mellett találtam valami érvet, és mind a kettőhöz húzott valamennyire a szívem. De dönteni még nem tudtam.

- Inkább alszom rá egyet – gondoltam, és lecsuktam a szemeimet.

Ezzel álmodtam. Mind a két lehetőség benne volt az álmomban, és mind a két lehetőség jó, és rossz oldalát megismerhettem. Azt hiszem, sikerült döntenem…

Reggel Greg már nem volt mellettem, amikor felébredtem. Kikeltem az ágyból, a fürdőbe indultam, hogy elvégezzem a reggeli szükségleteimet, majd lementem a konyhába, ahol fincsi illatok terjengtek, és betöltötték az egész alsó szintet.

- Csináltál reggelit? – mosolyogtam rá, és boldogan odamentem hozzá, hogy megcsókoljam. Aztán a csókból több lett, már a konyhapulton ültem, Greg ágyéka határozottan dudorodott, amit éreztem is lábaim között. Kezei a pólóm alatt járt, amikor megfogtam, és eltoltam magamból. Ő lehajtott fejjel elsuttogott egy sajnálomot.

- Én sajnálom… - tényleg sajnáltam, hogy nem adhatok meg neki mindent.

- Bella! – nézett rám, kicsit mérgesebben.

- Mi a baj? – kérdeztem vissza, mintha nem érteném, miről beszél.

- Nincs mit sajnálod. Nem állsz készen rá. Ez érthető! – mondta, miközben két tányért vett elő, és szedett rá a rántottából. Aztán asztalhoz ültünk, és elkezdtünk falatozni.

- Rég ettem ilyen finomat – mosolyogtam rá, két falat közt.

- Örülök, hogy ízlik! – mosolygott vissza. Aztán az arca hirtelen elkomorult, és mintha akart volna valamit mondani. Az ételt elkezdte piszkálni, de megszólalni nem szólalt meg.

- Mi a baj, Greg? – kérdeztem rá, hátha így könnyebb neki.

- Gondolkoztál azon, amit tegnap este mondtam? – kérdezte azt, amire már vártam.

- Igen.

- És… mire jutottál? Mit mondasz rá? - remény csillogott szemeiben, hangja izgatott lett.

- Szívesen veled megyek! – mondtam ki végül, és ahogy kimondtam, tudtam, rosszul döntöttem.

Twilight - 8. fejezet

Sziasztok :)

Bocs, ha még egy kicsit húzzuk a dolgokat :D

Jó olvasást.

Jenny

8. fejezet

Gregre pillantottam, aki most Kathyre mosolygott, majd átkarolta a vállam, és közelebb húzott magához. Úgy tűnt, Kathynek nem nyerte el a tetszését a mozdulat, mert finnyásan felhúzta az orrát.

- Miben segíthetek? – kérdeztem, mielőtt szóban is lereagálhatta volna a dolgot. Bár fogalmam sem volt, mit mondhatna, de nem hiányzott a balhé.

- Csak Edwardot keresem, azt hittem, itt van nálad.

- Nincs itt – válaszoltam közömbösen, és vártam, hogy továbbálljon a lány, de nem mozdult.

Mozdult viszont Greg, hogy bemutatkozzon. Kathy mosolyogva fogadta a felé nyújtott kezet, aztán szabadkozott, hogy kesztyűben fogadta, de fázósak az ujjai. Greg édesen hárította a szabadkozást.

Megköszörültem a torkom, Greg pedig egy homlokra adott puszival jelezte, minden rendben, nem feledkezett meg arról, hogy ott állok mellette.

Kathy udvariasan elköszönt, mi pedig a konyhába vonultunk, némi harapnivalóért. Miközben megkentem pár szelet kenyeret, Greg a régi haverokról mesélt. Megtudtam, hogy Joey, a legjobb barátja eltörte a lábát motorozás közben, és Rebecca, a volt osztálytársnőm terhes. Tátott szájjal hallgattam a hírt, nem tudtam megérteni, hogy lehet valakinek ennyire fiatalon kisbabája, pláne úgy, hogy nem is volt pasija. Aztán kiderült, mégis volt, csak titkolta a szülei miatt, akik eléggé merevek voltak, és próbálták pórázon tartani a lányukat, aki persze ahol csak tudta, kijátszotta őket.

Elgondolkoztam, én megbírnám-e tenni ezt Charlieval és Renéevel, arra jutottam, nem valószínű. Ettől kissé megnyugodtam, és gazdagon megpakoltam feltéttel a szendvicseket.

- Veled mi van? Hogy telnek itt a világ végén a napjaid? – érdeklődött Greg.

- Tanulással.

Felvonta a szemöldökét, mint aki nem hiszi, amit hall, én pedig kissé elpirultam, mert bevillant, a tanulással töltött órák egy része mennyire kellemesen telt.

- Semmi szórakozás, Bella?

- Egyelőre semmi. Próbálok felzárkózni, és beilleszkedni. Meg amúgy sem vagyok az a kirúgok a hámból típus – mosolyogtam rá. – Ismersz.

- Igen, ismerlek – válaszolt pár perccel később, amikor lenyelte az utolsó falatot. – Épp ezért kitaláltam valamit. Mi lenne, ha sétálnánk egyet?

- Rendben – vágtam rá. Bármilyen javaslatot szívesen fogadtam volna, már nekem is elegem volt a négy falból.

Greg vezetett, kinézett egy helyet a térképen, oda tartottunk. Nem tartott soká az út, de azért haladtunk.

Az út mellett, az erdő szélén álltunk meg, mire kérdőn pillantottam felé. Reméltem, nem az a terve, hogy túrázni visz, erre alkalmatlannak éreztem magam, mint eddig mindig életem során. Ezt nem nekem találták ki, képes voltam a saját lábamban elesni, ha úgy hozta a sors.

Kiszálltunk. Kissé megborzongtam a hűs levegőtől, mire Greg átkarolt, és adott az orromra egy puszit.

- El sem hiszed, mennyire hiányoztál, Bella.

Szeme az enyémet kereste, és amikor megtalálta, mélyen belenézett. Tudtam, hogy meg fog csókolni, és vártam azt a borzongást, amit akkor éreztem, amikor Edward állt hozzám ennyire közel, de nem jött. Kissé csalódottan sóhajtottam, amit a szőke herceg félreértett, mert egyre közelebb hajolt a számhoz. Idegesen szorítottam őket össze, és amikor összeért az ajkunk, kényszerítettem magam, hogy lazítsak. Nem ment könnyen, de sikerült, és egyből a számba siklott a nyelve.

Edward jutott eszembe, és az, vajon ő hogy csókol? Ha ő lenne az, aki most szorosan magához ölel, valószínűleg lángokban állnék.

Elszégyelltem magam a gondolatra, hogy a barátommal csókolózok, miközben egy másik fiú jár az eszemben, és bűntudatom arra sarkallt, hogy szenvedélyesebben viszonozzam a kedveskedést. Kezem beletúrt Greg szőke fürtjeibe, mire halkan felnyögött, majd levegő után kapkodva kissé eltolt magától.

- A tűzzel játszol, Bella – mondta izzó szemekkel. Ilyennek még sosem láttam, pedig csókolóztunk már párszor, de úgy látszik, most sikerült beindítanom őt kissé jobban, mint eddig. Hirtelen az is feltűnt, hogy ahol a csípője hozzám ér, ott valami jobban dudorodik, mint kéne.

- Greg én… Ne haragudj – dadogtam. – Nem akartam.

- Rendben, sétáljunk – nyúlt a kezem után.

Ekkor hangzott fel a már korábban is hallott furcsa hang az erdő sűrűjéből, és libabőrös lettem tőle.

- Mi lehetett ez? – kérdeztem kissé megszeppenve.

- Talán valami állat. Ne félj, nem él erre semmi, ami veszélyt jelentene. Utánanéztem.

- Oké. Menjünk – indultam el egy ösvény felé.

Sűrű lombok hajoltak fölénk, eltakarva azt a kis fényt is, ami átszűrődhetett volna. Egyáltalán nem volt barátságosnak mondható, nem kaptam nagyobb kedvet a túrákhoz, mint amekkora eddig volt.

Greg összefonta az ujjainkat, és időnként apró puszit lehelt rájuk. Talán még egy fél mérföldet sem mentünk, amikor nevetgélés, és vidám beszélgetés ütötte meg a fülünket. Ismerősek voltak a hangok, de túl messziek voltak hozzá, hogy biztos lehessek bennük, kik a tulajdonosaik.

Greg is meghallotta, és rám mosolygott, de nem torpant meg, andalogtunk tovább. Negyedóra elteltével értünk egy kisebb tisztáshoz. Minden világosabb lett, ahogy kiléptünk a rengetegből. Meglepetésemre, tényleg azoktól származtak a hangok, akikre tippeltem. Már érkezésünk előtt észrevehették, hogy közeledünk, mert arrafelé néztek, amerre álltunk. Egyikük vidáman integetett, a másikról nem tudtam eldönteni, mi játszódik le benne. Hosszan rajtam felejtette a szemét, majd Gregre pillantott. Arca szobor merev volt, és ezt is egyfajta reakciónak könyveltem el, csak még azt nem tudtam, mifélének.

Emmett energikus léptekkel közelített meg minket, vidáman köszönt, majd beszédbe elegyedett Greggel a turistajelzésekről.

Edward is közelebb jött, majd egy halk sziasztok után úgy tett, mintha nagyon lekötné az egyik fa törzsének mintázata.

- Járt nálunk Kathy – közöltem vele. – Téged keresett.

Hirtelen beállt a csend, Emmett oldalvást Edwardra pillantott, majd gyorsan folytatta a félbehagyott monológját. Úgy tűnt, Greggel máris egy hullámhosszon vannak, már a tévéműsorokat tárgyalták.

- Sajnálom – reagált Edward. – Többet nem fog előfordulni.

Szeme fogva tartotta az enyémet, és ettől kétértelművé vált a megjegyzése. Vajon arra gondolt, hogy Kathy nem zargat többé, vagy arra, hogy ő nem kerül többet közel hozzám?

Próbáltam a választ kiolvasni a szemeiből, de lejjebb siklottak rajtam, és már a számat nézte. Önkéntelenül megnedvesítettem őket. Egy rövid pillanatra szorosan lehunyta a szemét, és amikor újra kinyitotta, bosszúságot, gyötrelmet és még valamit láttam bennük. Ha nem tartottam volna lehetetlennek, azt mondtam volna, vágy. De ezt kizártnak tartottam, több szempontból is. Egyrészt nem tartottam magam annyira jónak, hogy ilyet váltsak ki belőle, pláne úgy, hogy van egy igen csinos, sőt, gyönyörű menyasszonya. Másrészt kisebb társaság állt mellettünk, és ez nem a legkedvezőbb az ilyen jellegű gondolatoknak.

Mindjárt végeztem is egy önvizsgálatot, én vajon képes lennék-e vágyódni rá, miközben itt van Greg és Emmett.

Most én vettem szemügyre az ő száját, ami enyhén nyitva volt. Figyeltem, ahogy áramlik a levegő a tüdejébe, és emelkedik a mellkasa a dzseki alatt.

Ugyanazt a levegőt szívja, mint én – jutott eszembe, és ez izgalommal töltött el. Szemem visszatért az övéhez, ami most sötétebb volt, mint valaha. Talán az érzelmek, talán valami más, számomra érthetetlen és ismeretlen dolog tette ilyenné őket, mindenesetre nekem tetszettek.

- Bella – suttogta, és ahogy a hangja végigcsilingelt az egész bensőmön, el egész a szívemig, rájöttem, hogy igen is, képesek lehetünk vágyódni úgy, hogy akár ezer, vagy millió ember álljon körülöttünk. Most már biztos voltam benne, hogy ezt látom a szemében. Én vágytam rá. Nagyon. És benne, mintha tükörbe néztem volna, ugyanezt fedeztem fel.

- Mindjárt jövünk, megmutatom a barátodnak a patakot – jutott el hozzám Emmett hangja.

- Rendben – feleltem, és meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg velük kéne tartanom.

Már eltűntek az erdőben, amikor Edward megszólalt.

- A barátod? Vagy a vőlegényed? – kérdezte szinte sziszegve.

Felbosszantott vele, ezért élesebb hangon válaszoltam.

- Nem mindenki olyan idióta, mint a Cullenek, hogy ennyire fiatalon adják házasságra a fejüket.

- Szóval idióták vagyunk? – lépett szorosan elém, és a szemembe nézett. – Semmit nem tudsz rólunk. Könnyű mást elítélni. Nem ismered a mögöttes okokat sem.

- Magyarázd el – reagáltam kihívóan és szemtelenül.

- Elmagyaráznám! De még mennyire! Viszont nem tehetem.

Szinte megtörten nézett rám, és ez volt az a pillanat, amikor felemeltem a kezem, hogy végigsimítsak az arcán.

Lehunyta a szemét, amikor hozzáértem, és valami földöntúli boldogság suhant át rajta.

Bőre jég hideg volt, és kemény, mint a márvány, mégis élveztem minden egyes centit, amit a tenyerem alatt éreztem. Tudtam, hogy ő valami más, hogy nem ember, de azt nem, hogy mi. Volt egy sejtésem, ami őrültségnek tűnt, ezért el is vetettem, és nem gondolkoztam tovább a dolgon. Most nem. Ráérek majd vele. Mikor már nem lesz a közelemben. Most viszont élvezni akartam a pillanatot, ugyanúgy, mint ő.

Lassan megfogta a csuklómat, és a szája elé emelte. Azt hittem, hogy csókot adjon rá, ehelyett mélyen magába szívta az illatomat. Ettől normál esetben zavarba kellett volna jöjjek, de úgy éreztem, ez nem egy normális esett. Ez valami más, valami több, valami nem evilági.

Aztán megcsókolta. Szinte égett a bőröm, ahol hozzáért. A vér vadul lüktetett az ereimben.

- Soha életemben nem találkoztam olyan lánnyal, mint te – lehelte.

Ez lett volna a tökéletes pillanat arra, hogy megcsókoljon, ehelyett elhúzódott. Először fel sem fogtam, hogy beszél valaki hozzám, aztán lassan a hang felé fordítottam a fejem, és Greg aggódó arcába néztem.

- Jól vagy? – kérdezte valószínűleg már nem először tőlem.