Twilight - 6. fejezet

Megint bocs a késésért, de ilyen, amikor tombol a vírusok időszaka.

Jó olvasást nektek, és ha késztetést éreztek arra, hogy kommentet küldjetek nekünk, ne fogjátok vissza magatokat :)

Jenny

6. fejezet

A konyhában bíbelődtem a vacsorával. Kivételesen nem halat készítettem, mert Charlie ugyan oda volt érte, én már egy kicsit untam. Csirke sült a sütőben, hozzá pedig salátát aprítottam.

Ma megint nem volt iskolában Edward és Kathy. Persze a történtek után nem csodálkoztam. Lepillantottam bekötözött kezemre. Charlie természetesen elhitte, hogy megint én voltam béna.

Akárhányszor gondoltam végig a történteket, nem lettem okosabb. Vagy ki kellett esnie valamennyi időnek az életemből, vagy pedig ennyire elképesztően gyorsan mozognak a Cullenek, ami lehetetlen. Viszont az sem rémlett, hogy esetleg elájultam volna. Vagy Edward közelsége kábított annyira el, hogy elvesztettem az időérzékemet? Újra felidéztem a pillanatot, amikor annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy szinte összeért a szánk, és nagyon is hihetőnek tűnt, hogy bizony ő zavarta meg az érzékeimet. Megborzongtam, mert elképzeltem, milyen lett volna, ha meg is csókol.

- Fenébe! – csaptam az asztalra a kést, félig kettévágva egy uborkát.

Nem szabadna nekem ilyenekről fantáziálnom, meg sem szabadna fordulnia hasonlónak a fejemben, hisz Edwardnak menyasszonya van, nekem pedig barátom. Gregről most majdnem megfeledkeztem, és előtört a bűntudatom. Nem is hívtam őt, mióta Forksban vagyok, mindig ő vette a fáradtságot, hogy felemelje a telefont.

Úgy döntöttem, pótlom ezt a hibát, és már tárcsáztam is. Még egyet sem csengett a készülék, máris vonalban volt. Döbbenten bámultam a telefonra, aztán felfogtam, hogy Greg egyre türelmetlenebbül hallózik.

- Szia – mondtam gyorsan. – Hogy vagy?

- Hiányzol – válaszolta kertelés nélkül.

Kissé elpirultam a vallomásra, és megpróbáltam magam elé idézni az arcát, de helyette Edwardé ugrott be. Kétségbeesetten nyögtem fel, aztán a szám elé kaptam a kezem.

- Jól vagy, Bella? Nézd, ha nem tartod jó ötletnek, akkor felejtsük el.

Zavartan ráztam meg a fejem. Fogalmam sem volt, Greg miről beszél, de piros vészvillogó gyúlt a fejemben.

- Nem, nem szó sincs róla – hadartam, bár fogalmam sem volt, miről is diskurálunk éppen.

- Szuper! – lelkendezett. – Akkor hétvégén!

- Mi van? – csúszott ki majdnem a számon, de időben elharaptam. Helyette inkább megkérdeztem, melyik hétvégén, és reméltem, ezzel kellő mennyiségű információt szedek ki belőle.

- Most hétvégén. Pénteken szünet lesz a suliban, és gondoltam, meglátogathatnálak. Már tényleg nagyon hiányzol – tette hozzá édesen ejtve a szavakat.

Felsóhajtottam, és most nem csak a megkönnyebbülésem volt az oka. Hirtelen belőlem is előtört a hiánya, és ezt meg is mondtam neki, mire vidáman felnevetett.

Még megbeszéltük, hogy melyik járattal érkezik, és hogy kimegyek elé a reptérre, majd elbúcsúztunk.

Épp időben, mert a csirke is elkészült, és Charlie autóját is hallottam befutni. Az eddig felaprított zöldeket gyorsan beledobtam a salátástálba, amiben már benne volt az előre elkészített öntet.

- Szia, Bells – köszönt Charlie a konyhába lépve, és élvezettel szimatolt körbe.

- Szia. Csirkevacsi – előztem meg a kérdését, mire elismerően bólintott egyet.

- Ide vele! – vett célba egy széket az ebédlőasztalnál, aztán észbe kapva inkább a fürdő felé vette az irányt. Amíg megmosta a kezét, ki is tálaltam mindent.

Csendben kezdtünk eszegetni, aztán Charlie ecsetelte, hogy milyen napja volt az őrsön. Összességében semmi érdekes és izgalmas, hacsak nem számít annak az, hogy kikapott a kártyában. Aztán arról beszélt, hogy hétvégén horgászni menne. Erről eszembe jutott, hogy mégiscsak tudnia kéne róla, Greg meglátogat.

Kedvenc rendőrfőnököm szigorúan ráncolta össze a homlokát.

- Akkor itthon maradok. Csak nem kéne egyedül hagyjalak benneteket. Arról nem is beszélve, hogy…

Elharapta ugyan a mondatot, de tudtam, mire gondol. Greg és én egyedül egy házban, és egész hétvégére. Ez nem fért össze Charlie elveivel, még akkor sem, ha tudta, hogy Greg és én már számtalan éjszakát töltöttünk együtt, amikor a szüleivel, vagy a barátokkal kempingezni mentünk, vagy a tengerpartra a hasunkat süttetni.

Igaz, akkor nem voltunk teljesen egyedül, és még nem is voltam rá felkészülve, hogy megtörténjen az, amitől Charlie félt, de ezt nem akartam az orrára kötni. Inkább győzködni kezdtem, hogy miattunk ne mondjon le a jóról, különben is, megbízhatna bennem, hisz anya is ezt tette. Morogva ugyan, de végül belement.

Miután ezt a gondot is letudtam, nekiálltam a leckének. Gyorsan végeztem mindennel, kivéve a matekkal. Volt még pár dolog, amit nem értettem, és elkelt volna Edward segítsége. Megint eszembe jutottak a történtek. Ha Kathy nem támad meg, ha Edward nem lett volna rám ilyen hatással, akkor valószínűleg fogtam volna a telefont, és tárcsázok, így viszont eszembe sem jutott. Csak néztem meredten a technika csodájára, és amikor hirtelen megszólalt, felsikoltottam ijedtemben.

Nem volt ismerős a szám, ezért kissé bosszúsan vettem fel.

- Bella? Edward vagyok.

- Szia! – mondtam meglepetten. – Miben segíthetek?

Sóhaj hallatszott a vonal túlfeléről.

- Igazság szerint én szeretnék neked segíteni. Arra gondoltam, biztos gondjaid vannak még a matekfeladatokkal, és ha akarod, akkor szívesen átugrom hozzád.

- Óh! Köszönöm, nem bánnám, de... nem lesz gond belőle? Úgy értem… Kathy.

- Nem – vágta rá Edward. – Ne aggódj miatta.

- Tudod hol lakom?

Azt nem akartam felajánlani, hogy átmegyek én, ki tudja, mi sült volna ki belőle. Edward biztosított róla, hogy idetalál, és nemsokára érkezik.

Lementem szólni a meccset néző Charlienak, hogy számítson a látogatóra. Azt hittem, hogy csak inteni fog egyet, de meglepetten nézett rám.

- Edward Cullen?!

- Igen, ő. Gond?

- Nem, nem, csak… meglepődtem. De örülök, hogy máris szereztél egy... ismerőst.

Meg egy ellenséget – tettem hozzá magamban.

Gyorsan elmosogattam. Az utolsó edényt törölgettem, amikor csöngettek. Ajtót nyitottam, és belevesztem egy aranybarna szempárba.

- Szia – mondta halkan Edward, és elmosolyodott.

Hát ezt nagyon nem kellett volna! Majdnem megroggyant a térdem, de szerencsére erősen tartottam az ajtót, így nem lett semmi gond.

- Gyere be – álltam félre az útból, miután némileg összeszedtem magam.

Charlie meglepetésemre felállt a tévé elől, és kijjebb sétált. Alaposan szemügyre vette Edwardot, miközben bemutatkoztak egymásnak, majd vonakodva, amin meglepődtem, visszaült hőn szeretett sportcsatornája elé.

- A szobámban vannak a könyvek – intettem kezemmel a lépcső felé. – És ott van az íróasztal is. Szerintem kényelmesebb lenne… - mondtam bizonytalanul, és Charlie felé pillantottam, de már nem foglalkozott velünk, teljesen belefeledkezett a műsorba.

- Akkor menjünk – mosolygott rám ismét Edward.

Elindultam felfelé, és szinte sütötte a hátamat a pillantása, amit magamon éreztem. Megkönnyebbültem, mikor végre a szobámba értünk, de kár volt. Hirtelen túl szűknek éreztem a helyiséget.

- Hogy van Kathy? – kérdeztem, hogy leplezzem zavaromat.

- Jól. Elutazott pár napra a keresztanyjához. Nézd, Bella! Sajnálom, ami történt! Amit Kathy tett. Hidd el, ő jó… ember, csak mostanában kicsit összejöttek neki a gondok, és ettől kissé… labilis.

- Semmi gond. Nem haragszom rá. Végülis az én hibám. Lehettem volna…

- Távolságtartóbb? – fejezte be Edward a gondolatomat, miközben félresimított egy tincset az arcomból.

Szemei hirtelen elsötétültek, de mivel kint is egyre borúsabb lett az idő, a fényviszonynak tulajdonítottam.

- Jobban jártál volna, ha Mr. Forbs nem az én gondjaimra bíz – mondta kissé rekedtes hangon.

- Mert? Esetleg veszélyt jelentesz rám? – incselkedtem.

- El sem hiszed mekkorát.

Közelebb hajolt kissé, és vártam, hogy megtörténjen az, amit múltkor elszalasztottunk. Amikor Greg megcsókolt, akkor mindig lehunytam a szemem. Most véletlenül sem akartam ezt, mert minden egyes pillanatot az agyamba akartam vésni, amit Edwarddal tölthetek. Dermedten álltam, és sóvárogtam azért, amiről tudtam, hogy sosem lehet az enyém, hisz mindketten valaki máshoz tartozunk. Mégis minden porcikám érte sikított. A levegő szinte forrt közöttünk, és amikor már majdnem elérte a szám, lejjebb hajtotta a fejét, és a nyakamhoz hajolva hosszan magába szívta az illatom. Ennél erotikusabb élményt el sem tudtam képzelni, és hangos sóhaj szakadt fel belőlem.

- Ugye tudod, hogy nem szabadna? – suttogta a nyakamba.

- Tudom – válaszoltam, és óvatosan megérintettem a haját, mert mióta először megláttam ez volt az egyik vágyam.

Edward meglepetten kapta fel a fejét, és hirtelen hátrébb lépett.

- Éppen ezért nem is fogjuk megtenni.

Igaza volt, mégis határtalan csalódottság kúszott át rajtam.

Edward az íróasztalomhoz lépett, én pedig engedelmesen követtem. Elővettem a tankönyvet, és a füzetet, majd kinyitottam a feladott leckénél, és várakozva emeltem fel a tekintetem. Közben odahúzott magának egy széket, ami az ablak alatt állt, és ráült. Pillantásom a combjára siklott, ami felém mutatott. Hosszúak voltak. Túl hosszúak; majdnem hozzám ért a térde. Nyeltem egyet, és próbáltam felfogni az elém táruló könyv tartalmát, amit közben kinyitottam.

Edward gyorsan átfutotta az oldalt, majd egy pillantást vetett a füzetemre.

- Diktálom, írd.

- Ez nem segítség – kötekedtem. – Ha megmondod, mit írjak, akkor nem én oldom meg, és nem fogom tudni hogyan kell.

- Bízz bennem, Bella. Ezeket a feladatokat sokkal egyszerűbben is meg lehet oldani, mint ahogy a könyv magyarázza. Csak szeretném megmutatni. Írd amit diktálok, és ha érted, akkor megoldasz párat önállóan. Ha nem megy, akkor gyúrjuk még egy kicsit.

- Rendben – egyeztem bele, és írtam. Edward közben magyarázott, én pedig kezdtem megvilágosodni. Már nem is tűnt olyan bonyolultnak a példa, mint első pillantásra. Sőt, kifejezetten könnyű – mosolyodtam el.

- Na látod? – kérdezte lágy hangon, ami a számok világából egy egészen másikba repített. Ennek a világnak Edward volt a neve. Éreztem, hogy baj lesz még ebből, hisz neki ott van Kathy, nekem pedig Greg, mégsem tudtam ellenállni, úgy hatott rám a közelsége, mint a drog.

- Köszönöm a segítséget – néztem a szemébe hálásan, és az asztalon nyugvó kezére tettem az enyémet.

Hirtelen egy csomó mindent érzékeltem egyszerre: Bőre irreálisan hideg volt, és kemény, mégis bársonyos. Viszont villám gyorsan felpattant a székről, ezzel kirántva kezét az enyém alól. Mozgása valahogy irreálisan gyorsnak tűnt. Normális esetben meg kellett volna ijedjek, engem mégis lenyűgözött a látvány, és amit Edwardból magából érzékeltem.

Velem szemben állt meg, az asztal túloldalán, és mindkét tenyerét rátámasztva hajolt hozzám közelebb.

- Ne tedd ezt többet – kérte félig fenyegetően, félig könyörögve. Talán maga sem tudta eldönteni, melyiket akarja a kettő közül.

Én viszont már nem féltem tőle, és ezt a tudtára is adtam azzal, hogy álltam a pillantását. Viszont kérdések tömkelege fogalmazódott meg bennem vele, és a Cullenekkel kapcsolatban. Valószínűleg láthatta rajtam ezt, mert mutatóujját a számhoz közelítette, hogy elzárja az előtörni készülő kérdésözön útját.

- Ne akard tudni, Bella. – hirtelen felegyenesedett, és az ablak felé kapta a fejét. – Mennem kell! Alkonyodik.

Mielőtt reagálhattam volna, már ott sem volt a szobámban. Hallottam, hogy Charlinak odaköszön, és aztán csukódik a bejárati ajtó.

- Minden rendben, Bells? – kiáltott föl a lépcső aljáról, valószínűleg döbbenten, apám.

- Persze! Minden oké! – szóltam vissza a legnyugodtabb hangon, amit csak elő tudtam magamból varázsolni.

Hallottam a lépteit, ahogy visszasétál a tévéhez.

Mi Edward? És mik a Cullenek? Fogalmaztam mégis meg a kérdést, amit Edward annyira nem szeretett volna hallani.

Mielőtt jobban belemerülhettem volna a gondolataimba, hangos ágrecsegés hangzott fel az erdő mélyéről, majd egy éles kiáltás. Füleltem, hátha hallok további hangokat, de Charlie sportműsorának halk hangján kívül semmi más nem szűrődött el hozzám.

Egy csomó rejtély. Ez zakatolt a fejemben.