Twilight - 8. fejezet

Sziasztok :)

Bocs, ha még egy kicsit húzzuk a dolgokat :D

Jó olvasást.

Jenny

8. fejezet

Gregre pillantottam, aki most Kathyre mosolygott, majd átkarolta a vállam, és közelebb húzott magához. Úgy tűnt, Kathynek nem nyerte el a tetszését a mozdulat, mert finnyásan felhúzta az orrát.

- Miben segíthetek? – kérdeztem, mielőtt szóban is lereagálhatta volna a dolgot. Bár fogalmam sem volt, mit mondhatna, de nem hiányzott a balhé.

- Csak Edwardot keresem, azt hittem, itt van nálad.

- Nincs itt – válaszoltam közömbösen, és vártam, hogy továbbálljon a lány, de nem mozdult.

Mozdult viszont Greg, hogy bemutatkozzon. Kathy mosolyogva fogadta a felé nyújtott kezet, aztán szabadkozott, hogy kesztyűben fogadta, de fázósak az ujjai. Greg édesen hárította a szabadkozást.

Megköszörültem a torkom, Greg pedig egy homlokra adott puszival jelezte, minden rendben, nem feledkezett meg arról, hogy ott állok mellette.

Kathy udvariasan elköszönt, mi pedig a konyhába vonultunk, némi harapnivalóért. Miközben megkentem pár szelet kenyeret, Greg a régi haverokról mesélt. Megtudtam, hogy Joey, a legjobb barátja eltörte a lábát motorozás közben, és Rebecca, a volt osztálytársnőm terhes. Tátott szájjal hallgattam a hírt, nem tudtam megérteni, hogy lehet valakinek ennyire fiatalon kisbabája, pláne úgy, hogy nem is volt pasija. Aztán kiderült, mégis volt, csak titkolta a szülei miatt, akik eléggé merevek voltak, és próbálták pórázon tartani a lányukat, aki persze ahol csak tudta, kijátszotta őket.

Elgondolkoztam, én megbírnám-e tenni ezt Charlieval és Renéevel, arra jutottam, nem valószínű. Ettől kissé megnyugodtam, és gazdagon megpakoltam feltéttel a szendvicseket.

- Veled mi van? Hogy telnek itt a világ végén a napjaid? – érdeklődött Greg.

- Tanulással.

Felvonta a szemöldökét, mint aki nem hiszi, amit hall, én pedig kissé elpirultam, mert bevillant, a tanulással töltött órák egy része mennyire kellemesen telt.

- Semmi szórakozás, Bella?

- Egyelőre semmi. Próbálok felzárkózni, és beilleszkedni. Meg amúgy sem vagyok az a kirúgok a hámból típus – mosolyogtam rá. – Ismersz.

- Igen, ismerlek – válaszolt pár perccel később, amikor lenyelte az utolsó falatot. – Épp ezért kitaláltam valamit. Mi lenne, ha sétálnánk egyet?

- Rendben – vágtam rá. Bármilyen javaslatot szívesen fogadtam volna, már nekem is elegem volt a négy falból.

Greg vezetett, kinézett egy helyet a térképen, oda tartottunk. Nem tartott soká az út, de azért haladtunk.

Az út mellett, az erdő szélén álltunk meg, mire kérdőn pillantottam felé. Reméltem, nem az a terve, hogy túrázni visz, erre alkalmatlannak éreztem magam, mint eddig mindig életem során. Ezt nem nekem találták ki, képes voltam a saját lábamban elesni, ha úgy hozta a sors.

Kiszálltunk. Kissé megborzongtam a hűs levegőtől, mire Greg átkarolt, és adott az orromra egy puszit.

- El sem hiszed, mennyire hiányoztál, Bella.

Szeme az enyémet kereste, és amikor megtalálta, mélyen belenézett. Tudtam, hogy meg fog csókolni, és vártam azt a borzongást, amit akkor éreztem, amikor Edward állt hozzám ennyire közel, de nem jött. Kissé csalódottan sóhajtottam, amit a szőke herceg félreértett, mert egyre közelebb hajolt a számhoz. Idegesen szorítottam őket össze, és amikor összeért az ajkunk, kényszerítettem magam, hogy lazítsak. Nem ment könnyen, de sikerült, és egyből a számba siklott a nyelve.

Edward jutott eszembe, és az, vajon ő hogy csókol? Ha ő lenne az, aki most szorosan magához ölel, valószínűleg lángokban állnék.

Elszégyelltem magam a gondolatra, hogy a barátommal csókolózok, miközben egy másik fiú jár az eszemben, és bűntudatom arra sarkallt, hogy szenvedélyesebben viszonozzam a kedveskedést. Kezem beletúrt Greg szőke fürtjeibe, mire halkan felnyögött, majd levegő után kapkodva kissé eltolt magától.

- A tűzzel játszol, Bella – mondta izzó szemekkel. Ilyennek még sosem láttam, pedig csókolóztunk már párszor, de úgy látszik, most sikerült beindítanom őt kissé jobban, mint eddig. Hirtelen az is feltűnt, hogy ahol a csípője hozzám ér, ott valami jobban dudorodik, mint kéne.

- Greg én… Ne haragudj – dadogtam. – Nem akartam.

- Rendben, sétáljunk – nyúlt a kezem után.

Ekkor hangzott fel a már korábban is hallott furcsa hang az erdő sűrűjéből, és libabőrös lettem tőle.

- Mi lehetett ez? – kérdeztem kissé megszeppenve.

- Talán valami állat. Ne félj, nem él erre semmi, ami veszélyt jelentene. Utánanéztem.

- Oké. Menjünk – indultam el egy ösvény felé.

Sűrű lombok hajoltak fölénk, eltakarva azt a kis fényt is, ami átszűrődhetett volna. Egyáltalán nem volt barátságosnak mondható, nem kaptam nagyobb kedvet a túrákhoz, mint amekkora eddig volt.

Greg összefonta az ujjainkat, és időnként apró puszit lehelt rájuk. Talán még egy fél mérföldet sem mentünk, amikor nevetgélés, és vidám beszélgetés ütötte meg a fülünket. Ismerősek voltak a hangok, de túl messziek voltak hozzá, hogy biztos lehessek bennük, kik a tulajdonosaik.

Greg is meghallotta, és rám mosolygott, de nem torpant meg, andalogtunk tovább. Negyedóra elteltével értünk egy kisebb tisztáshoz. Minden világosabb lett, ahogy kiléptünk a rengetegből. Meglepetésemre, tényleg azoktól származtak a hangok, akikre tippeltem. Már érkezésünk előtt észrevehették, hogy közeledünk, mert arrafelé néztek, amerre álltunk. Egyikük vidáman integetett, a másikról nem tudtam eldönteni, mi játszódik le benne. Hosszan rajtam felejtette a szemét, majd Gregre pillantott. Arca szobor merev volt, és ezt is egyfajta reakciónak könyveltem el, csak még azt nem tudtam, mifélének.

Emmett energikus léptekkel közelített meg minket, vidáman köszönt, majd beszédbe elegyedett Greggel a turistajelzésekről.

Edward is közelebb jött, majd egy halk sziasztok után úgy tett, mintha nagyon lekötné az egyik fa törzsének mintázata.

- Járt nálunk Kathy – közöltem vele. – Téged keresett.

Hirtelen beállt a csend, Emmett oldalvást Edwardra pillantott, majd gyorsan folytatta a félbehagyott monológját. Úgy tűnt, Greggel máris egy hullámhosszon vannak, már a tévéműsorokat tárgyalták.

- Sajnálom – reagált Edward. – Többet nem fog előfordulni.

Szeme fogva tartotta az enyémet, és ettől kétértelművé vált a megjegyzése. Vajon arra gondolt, hogy Kathy nem zargat többé, vagy arra, hogy ő nem kerül többet közel hozzám?

Próbáltam a választ kiolvasni a szemeiből, de lejjebb siklottak rajtam, és már a számat nézte. Önkéntelenül megnedvesítettem őket. Egy rövid pillanatra szorosan lehunyta a szemét, és amikor újra kinyitotta, bosszúságot, gyötrelmet és még valamit láttam bennük. Ha nem tartottam volna lehetetlennek, azt mondtam volna, vágy. De ezt kizártnak tartottam, több szempontból is. Egyrészt nem tartottam magam annyira jónak, hogy ilyet váltsak ki belőle, pláne úgy, hogy van egy igen csinos, sőt, gyönyörű menyasszonya. Másrészt kisebb társaság állt mellettünk, és ez nem a legkedvezőbb az ilyen jellegű gondolatoknak.

Mindjárt végeztem is egy önvizsgálatot, én vajon képes lennék-e vágyódni rá, miközben itt van Greg és Emmett.

Most én vettem szemügyre az ő száját, ami enyhén nyitva volt. Figyeltem, ahogy áramlik a levegő a tüdejébe, és emelkedik a mellkasa a dzseki alatt.

Ugyanazt a levegőt szívja, mint én – jutott eszembe, és ez izgalommal töltött el. Szemem visszatért az övéhez, ami most sötétebb volt, mint valaha. Talán az érzelmek, talán valami más, számomra érthetetlen és ismeretlen dolog tette ilyenné őket, mindenesetre nekem tetszettek.

- Bella – suttogta, és ahogy a hangja végigcsilingelt az egész bensőmön, el egész a szívemig, rájöttem, hogy igen is, képesek lehetünk vágyódni úgy, hogy akár ezer, vagy millió ember álljon körülöttünk. Most már biztos voltam benne, hogy ezt látom a szemében. Én vágytam rá. Nagyon. És benne, mintha tükörbe néztem volna, ugyanezt fedeztem fel.

- Mindjárt jövünk, megmutatom a barátodnak a patakot – jutott el hozzám Emmett hangja.

- Rendben – feleltem, és meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg velük kéne tartanom.

Már eltűntek az erdőben, amikor Edward megszólalt.

- A barátod? Vagy a vőlegényed? – kérdezte szinte sziszegve.

Felbosszantott vele, ezért élesebb hangon válaszoltam.

- Nem mindenki olyan idióta, mint a Cullenek, hogy ennyire fiatalon adják házasságra a fejüket.

- Szóval idióták vagyunk? – lépett szorosan elém, és a szemembe nézett. – Semmit nem tudsz rólunk. Könnyű mást elítélni. Nem ismered a mögöttes okokat sem.

- Magyarázd el – reagáltam kihívóan és szemtelenül.

- Elmagyaráznám! De még mennyire! Viszont nem tehetem.

Szinte megtörten nézett rám, és ez volt az a pillanat, amikor felemeltem a kezem, hogy végigsimítsak az arcán.

Lehunyta a szemét, amikor hozzáértem, és valami földöntúli boldogság suhant át rajta.

Bőre jég hideg volt, és kemény, mint a márvány, mégis élveztem minden egyes centit, amit a tenyerem alatt éreztem. Tudtam, hogy ő valami más, hogy nem ember, de azt nem, hogy mi. Volt egy sejtésem, ami őrültségnek tűnt, ezért el is vetettem, és nem gondolkoztam tovább a dolgon. Most nem. Ráérek majd vele. Mikor már nem lesz a közelemben. Most viszont élvezni akartam a pillanatot, ugyanúgy, mint ő.

Lassan megfogta a csuklómat, és a szája elé emelte. Azt hittem, hogy csókot adjon rá, ehelyett mélyen magába szívta az illatomat. Ettől normál esetben zavarba kellett volna jöjjek, de úgy éreztem, ez nem egy normális esett. Ez valami más, valami több, valami nem evilági.

Aztán megcsókolta. Szinte égett a bőröm, ahol hozzáért. A vér vadul lüktetett az ereimben.

- Soha életemben nem találkoztam olyan lánnyal, mint te – lehelte.

Ez lett volna a tökéletes pillanat arra, hogy megcsókoljon, ehelyett elhúzódott. Először fel sem fogtam, hogy beszél valaki hozzám, aztán lassan a hang felé fordítottam a fejem, és Greg aggódó arcába néztem.

- Jól vagy? – kérdezte valószínűleg már nem először tőlem.