Twilight - 9. fejezet

Sziasztok!

Íme a következő fejezet, és előre bocsánatot szeretnék kérni, mindenkitől! :)

És attól még, hogy nem követeljük a kommenteket, nem jelenti azt, hogy nem is szeretünk kapni! Szóval várjuk a véleményeket! :)

sourire

9. fejezet

Fogalmam sem volt, mi történhetett. Egyik pillanatban még Edward állt előttem, majd hirtelen Greg is odatermett. Emlékeim szerint ő elment Emmettel valahova máshova. Akkor mégis mit keres itt?

- Jól vagyok, csak megszédültem! – mentegetőztem, mielőtt még túlaggódná magát.

- Biztos, hogy minden rendben? Visszamenjünk inkább? – kérdezte, még mindig aggodalmas hangon.

- Lehet jobb lenne, ha inkább mégis visszamennénk, és le tudnék feküdni – magyaráztam, döntésem okát. Közben Edwardra pillantottam, akinek szemeiben fájdalom bujkált. Nem értettem okát, hogy miért, el sem tudtam képzelni, mivel nem történt semmi, és az előbb még egész jó kedvű volt.

- Tudsz jönni egyedül, vagy vigyelek? – kérdezte Greg, aki már kezdett idegesíteni az állandó pattogásával, és az állandó aggódásával, ami mind felém irányult.

- Megyek a saját lábamon, csak segíts, had karoljak beléd!

Odajött mellém, így mentünk vissza a kocsihoz. Sokkal több idő volt visszafelé az út. Kicsit émelyegtem. Nem voltam jól. Majdnem még magam miatt is elkezdtem pánikolni, hogy mi van velem, de végül lemondtam róla. Rájöttem, az nem az én műfajom. Greg végig velem volt, akkor is leste a kívánságaimat egyfolytában, amikor már a szobámban az ágyon feküdtem. Csak arra kértem meg, hogy ne álljon egész végig készenlétben, hanem jöjjön mellém, és feküdjön ide. Így is tett. Ahogy belebújtam az ölelésébe, akkor Edwardot képzeltem oda, amely tőlem elég nagy szemétség, de ha csak ez a lehetőségem adott, akkor had élvezzem. Greg csak örül neki.

Kezdtem azt hinni magamról, hogy én megváltoztam. Amikor idejöttem ebbe a kis csapadéktelepre, akkor arra gondoltam, hogy én hűséges maradok Greghez, akármi történik, nem adom fel, hanem harcolni fogok érte. Mára már a véleményem megváltozott. Azt nem mondom, hogy undorodnék tőle, mert nem. Szükségem van az ő közelségére is, csak nem így. Máshogy vágyom rá. Mint egy barátra, egy nagyon jó barátra, és nem úgy, mint a szerelmemre.

Mivel az érzéseket nem tudom irányítani, ezért ez is így maradt. Tenni nem tudnék ellene, maximum rontani a helyzeten, amit most legkevésbé szeretnék. Nem akarom összetörni senkinek sem a szívét. Az végképp nem én lennék. Legyen mindenki boldog, velem meg majd lesz, ami lesz.

- Jobban vagy, szívem? – kérdezte jó sok idő elteltével Greg.

- Jobban vagyok, csak ne aggódj annyira, kérlek!

- Szeretlek, Bella! – szavai megleptek. Viszonozni képtelen voltam a vallomását, nem tudtam kimondani azt, ami valójában nem igaz. Felé fordultam, elmosolyodtam, adtam egy puszit az arcára, majd az arcomat mellkasához nyomtam. Éreztem, ahogyan dobot a szíve, ahogyan emelkedik a mellkasa, a levegővétel miatt.

Csak akkor sikerült elaludnom, amikor Gregnek a légzése egyenletes lett, amikor már ő is aludt. Nem tudtam olyan mélyen aludni, felkeltem mindig, akárhányszor Greg megmozdult. Egyik ilyen alkalomkor valami neszt hallottam, ami az asztalom felől jött, ahol a szék is volt. Mintha nyikorgott volna. Lassan nyúltam a lámpakapcsoló felé, és ahogy felkapcsoltam a lámpát, gyorsan arra fordultam, ahonnan a zaj jött. A szívem a torkomban dobogott, féltem, mert mégis mit csinálok, ha van ott valaki?! Igaz, Greg itt van mellettem, na de ha valami nagy dromedár? Akkor az mind a kettőnket kinyír. Arról nem is beszélve, hogy Charlie? Mit gondolna, hova lettünk? Tényleg, Charlie! Fel kellett volna hívnom őt, megígértem neki.

A gondolataim ezerfelé jártak, miközben azt a pontot néztem, ahonnan jött a hang. Senki sem volt ott, ezért kicsit megnyugodtam, ám a mellettem fekvő szépfiút sikerült felkeltenem. Bűntudatom támadt.

- Sajnálom, csak mintha hallottam volna valamit… - magyaráztam neki, majd inkább leoltottam a lámpát, és visszafeküdtem.

- Bella, azt hiszem, beszélnünk kellene – mondta a fülem mellől, majd adott egy puszit.

- Mégis miről? Nem lehetne inkább reggel? – semmi kedvem sem volt most vele beszélgetni. Semmiről sem.

- Rólunk, Bella. Olyan fura vagy, és nem értem az okát. Megbántottalak? – hangja halk volt, és sajnálkozó.

- Nem bántottál meg semmivel! Tényleg! – nem mertem megfordulni, és a szemébe nézni. Hazudni sosem tudtam, és biztos voltam benne, ha megfordulok, elrontok mindent.

- Akkor mi a baj? Segíteni szeretnék neked…

- Nincs semmi baj, tényleg!

- Amióta itt vagy, nagyon megváltoztál. – Nem adta fel, biztos volt benne, hogy engem bánt valami…

- Csak a sok eső. A párás levegő. A hideg. A kényszerítés, hogy itt maradjak. Greg, ez nem olyan könnyű! Úgy jöttem ide, hogy karácsonykor meglátogatom Charlie-t, de itt ragadtam, amikor én nem akartam idejönni! Utálok itt lenni! – fakadtam ki neki.

- Költözz hozzánk! Gyere vissza, a szüleimnek nem lenne ellenére!

- És Charlie?

- Eddig is elélt nélküled, eztán is sikerülni fog neki!

- Renée?

- Ő ugyan úgy utazgathatna, nálunk laknál.

- Itteni barátaim? – kerestem neki az indokokat, nagyon nem akartam elköltözni, de úgy nézett ki, reménytelen az eset.

- Azok életébe csak berobbantál, észre sem fogják venni, hogy eltűnsz. Felbukkanásod egy futószélként fogja őket érinteni.

- Ezt még had gondoljam át. Inkább aludjunk.

- Remélem, helyesen döntesz – adott még egy puszit a nyakamba, karjaiba zárt, és letette fejét a párnára.

Egész éjszaka, azon járt az agyam, mit mondhatnék neki. Költözöm, vagy sem? Akartam menni valamennyire, de mégsem annyira, mint itt maradni. Nem éreztem már azt iránta, mint eddig. De ha elmegyek, akkor el tudom felejteni Edwardot. Ő már választott, nem kontárkodhatok bele a döntésébe. Így meg kibírni nem fogom.

Fogalmam sem volt, mit csináljak. Mind a kettő mellett találtam valami érvet, és mind a kettőhöz húzott valamennyire a szívem. De dönteni még nem tudtam.

- Inkább alszom rá egyet – gondoltam, és lecsuktam a szemeimet.

Ezzel álmodtam. Mind a két lehetőség benne volt az álmomban, és mind a két lehetőség jó, és rossz oldalát megismerhettem. Azt hiszem, sikerült döntenem…

Reggel Greg már nem volt mellettem, amikor felébredtem. Kikeltem az ágyból, a fürdőbe indultam, hogy elvégezzem a reggeli szükségleteimet, majd lementem a konyhába, ahol fincsi illatok terjengtek, és betöltötték az egész alsó szintet.

- Csináltál reggelit? – mosolyogtam rá, és boldogan odamentem hozzá, hogy megcsókoljam. Aztán a csókból több lett, már a konyhapulton ültem, Greg ágyéka határozottan dudorodott, amit éreztem is lábaim között. Kezei a pólóm alatt járt, amikor megfogtam, és eltoltam magamból. Ő lehajtott fejjel elsuttogott egy sajnálomot.

- Én sajnálom… - tényleg sajnáltam, hogy nem adhatok meg neki mindent.

- Bella! – nézett rám, kicsit mérgesebben.

- Mi a baj? – kérdeztem vissza, mintha nem érteném, miről beszél.

- Nincs mit sajnálod. Nem állsz készen rá. Ez érthető! – mondta, miközben két tányért vett elő, és szedett rá a rántottából. Aztán asztalhoz ültünk, és elkezdtünk falatozni.

- Rég ettem ilyen finomat – mosolyogtam rá, két falat közt.

- Örülök, hogy ízlik! – mosolygott vissza. Aztán az arca hirtelen elkomorult, és mintha akart volna valamit mondani. Az ételt elkezdte piszkálni, de megszólalni nem szólalt meg.

- Mi a baj, Greg? – kérdeztem rá, hátha így könnyebb neki.

- Gondolkoztál azon, amit tegnap este mondtam? – kérdezte azt, amire már vártam.

- Igen.

- És… mire jutottál? Mit mondasz rá? - remény csillogott szemeiben, hangja izgatott lett.

- Szívesen veled megyek! – mondtam ki végül, és ahogy kimondtam, tudtam, rosszul döntöttem.